Mezőőrök

2022.02.23. 18:02

Járják a határt, védik az ott lévő értékeket

Tavaszias az idő, annak ellenére, hogy még csak február vége van. Az idei tél úgy tűnik elmaradt, hó nem nehezítette a külterületen, szőlőhegyen, tanyákon élők közlekedését, életét, és a mezőőrök dolgát sem. Utóbbiak naponta járják a környéket.

Mauthner Ilona

Nincs két egyforma nap a mezőőrök életében, akik járják a határt. Faddon Éliás Attila és Bencze Pál felügyeli a területet. Ezen a környéken a falopások mellett a szemétlerakás a legnagyobb gond. Amióta viszont felszereltek több vadkamerát, azóta a tettenérés is gyakoribb. 

Éliás Attila elmondta, nagyon jó a kapcsolatuk a mezőőröknek a tolnai rendőrőrssel, így egymás munkáját is segítik. Még az is előfordult, hogy körözött személyt találtak a határban. Idén besegítettek a migránsok keresésében is. Télen Nivával, nyáron motorral járják a környéket. Figyelnek a víkendházakra is, ha betörést vagy bármilyen gyanús eseményt tapasztalnak, egyből jelzik a rendőröknek. 

Pakson négyen felügyelik a tizenkétezer hektáros területet, mondta Spiesz József, a mezőőrök vezetője. Három motorkerékpárjuk és egy terepjárójuk van. 

– Mióta lekapcsolták a falopással üzletszerűen ügyködő tolvajbandát, azóta kicsit nyugodtabb a helyzet – vélekedett a vezető. Ez még tavaly volt. Az akácerdőt vágták ki, a fákat meg értékesítették. Éjszaka jártak lopni, holdvilág idején. Spiesz József elmondta, a természetvédelmi területen is járőröznek. Itt gyakran találkoznak krosszmotorosokkal, kvadosokkal, akik mindannyian szabálytalankodnak, hiszen természetvédelmi területen nem lehet motorozni. Az őszi vetések letaposása is nagy gond, ezeket az eseteket jelzik a tulajdonosoknak. 

Állattartókkal, legeltető juhászokkal is tartják a kapcsolatot, sőt a természetjárók is jelzik, ha illegális szemétlerakást tapasztalnak. Előszeretettel hordják ki a határba, az utak mellé a nagy műszaki cikkek dobozait, a gépjárművek műanyag karosszériáit, vagy az elhasznált gumiabroncsokat. Az elmúlt évben sikerült ezen a területen is eredményt elérni. Évente három-négy alkalommal szedik össze a határban lerakott szemetet. 

Varga Pál és társa a decsi szőlőhegyen és a laposabb területen látják el feladatukat, összesen hétezer hektárt felügyelnek. Az idei téli időszak nyugodtan telt, még tanyabetörés sem volt, pedig három éve több mint húsz épületet törtek fel, és fosztottak ki a rablók. Úgy látszik, van foganatja annak, hogy folyamatosan járőröznek, hol egyedül, hol a körzeti megbízottal. 

Az elmúlt két évben sokan költöztek ki Szekszárdról a szőlőhegyre, legalább harminc családdal tartják a kapcsolatot. Az új lakókat is felkeresik, bemutatkoznak nekik, és megbeszélik, hogyha bármi szokatlant – például idegen autót – látnak, akkor jelezzék ezt nekik. A kiköltözők többsége fiatal, akik a régi tanyákat viszonylag olcsón megvásárolták, és azt korszerűsítették, kandallót, kemencét építettek hozzá. 

Varga Pál elmondta, a tavaszi kukoricavetés utáni időszakban többen fordultak hozzájuk panasszal, néhány gazda ugyanis bekapcsolta a gáz­ágyús vadriasztót. Ennek hangja sokszor zavarta a környékbelieket. 

Hivatalos személyként intézkedhetA megyében az önkormányzatok többsége – takarékossági okokból – nem foglalkoztat mezőőrt, pedig a puszta jelenlétük is visszatartó erejű. Elsősorban a tolvajok és az illegális szemétlerakás ad nekik munkát. 

Többek között Zombán, Tamásiban, Bátaszéken a polgárőrök töltik be azt a szerepet, amit a mezőőrök korábban, de nekik nincs olyan hatáskörük, hogy önállóan intézkedjenek. A mezőőrök rendészeti feladatokat is ellátnak, fényképes igazolványuk, jelvényük van. Ötévenként tanfolyamot végeznek, majd vizsgát tesznek. Hivatalos személyként léphetnek fel azokkal szemben, akik megszegik a törvényt, ha szükséges, bilincset is alkalmazhatnak. Bár van fegyverük is, egy sörétes puska, azt az általunk megkérdezett mezőőrök egyike sem használta, előfordult pedig, hogy a tettes késsel fenyegetőzött. 

Címkék#mezőőrök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában