Gyász

2022.07.20. 06:00

Üres lett egy szék, elment Csillagné Szánthó Polixéna

Üres lett egy szék, elment egy képviselő. Már nem kér szót, nem szavaz többé a szekszárdi közgyűlésben Csillagné Szánthó Polixéna.

Szepesi László

Az egy város által szeretett és tisztelt Póli örökre beírta magát Szekszárd történetébe (Fotó: Mártonfai D.)

Csillagné Szánthó Polixéna, a város 4-es körzetének képviselője, bár több hónapja küzdött a betegséggel, de akart, igyekezett dolgozni, tenni a városért, amíg ereje kitartott.

Pólika – így hívták ismerősei – apai ágon Erdélyből származott, és a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluban született. Már kisiskolás korában kitűnt tehetségével, talpraesettségével társai közül. A gimnáziumot kitűnő érettségivel zárta, tanár szeretett volna lenni, de az akkori politika – a Horthy korszakban katonatiszt édesapja miatt – elzárta előle ezt az utat. Egy évig a berettyóújfalui véradó állomáson dolgozott, majd Gödöllőn az agráregyetemet végezte el, s csak évekkel később szerezhetett tanári diplomát. Mátészalkán kezdett angolt tanítani, s hogy kiválóan, arra bizonyíték, hogy több tíz diákja követte őt a nyelvtanári pályán.

Szekszárdi születésű férjével és három fiával 1987-ben költözött Szekszárdra, s ő volt az első, aki a Babits-iskolában angolt tanított. Két évtizeden át állt a katedrán, de közben a város közéletében is egyre aktívabban részt vállalt, s a 2006-os önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként, Szekszárd 4-es körzetében képviselőnek választották. Ő lett a közgyűlés Művelődési és Oktatási Bizottságának elnöke, tagja a Szociális és Egészségügyi és a Sport-, Ifjúsági és Civil Szervezetek Bizottságnak. A következő két ciklusban ő volt a Humán Bizottság elnöke, 2019 decemberétől pedig a közgyűlés Szociális, Egészségügyi, Környezeti és Fenntarthatósági Bizottságának tagja.

Egy közvélemény-kutatás során ő lett a város legkedveltebb képviselője (Fotó: M. D)

Aki dolgozott vele, az tudja, lelkesedése, tenni akarása határtalan volt. Sosem mondott nemet a munkára, tisztségei között volt a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság elnöki posztja. Több mint egy évtizeden át hajdani iskolája, a Babits iskolaszékébe és intézményi tanácsába delegálta a város közgyűlése. Nem véletlen, hogy egy közvélemény-kutatás során ő lett a város legkedveltebb képviselője.

A héten a program szerint ülést tart Szekszárd közgyűlése. A terem két oldalán lévő hatalmas monitorokon az ő neve már nem lesz a jelenlévők között.

A Babits Mihály Kulturális Központ „Önarckép Értékkel” című sorozatának 2013-as felvétele bepillantást enged Csillagné Szánthó Polixéna életútjába:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában