Takarékosság

2022.09.05. 13:59

A lengyeli falunapon a munkát is díjazták

Kevés pénzből rendezték, mégis sokat adott a lengyeli falunap. Színes és sokrétű kínálat várta a közönséget, az ünnepen elismerés járt a közösségi munkáért.

Szeri Árpád

Vidám asztaltársaságok főzőcskéztek, beszélgettek, illetve követték a színpadi produkciókat is (Fotó: Mártonfai D.)

Fotó: Denes Martonfai

Az elmúlt évek vélhetően legtakarékosabb rendezésével zajlott le a múlt hét végén a lengyeli falunap. A csekély anyagi ráfordítással kapcsolatos információt Braun János polgármester osztotta meg velünk. Elmondta, hogy sajnos igen keveset tudnak költeni erre az egyébként fontos rendezvényre. Akadt fellépő, aki mindössze egy jóféle helyi ebédért szórakoztatta a közönséget.

Ehhez képest a műsorszámok színvonalára és színességére nem lehetett panasz. Egy kiállításon festményeket, faragványokat, természetfotókat és népviseletbe öltöztetett babákat is megtekinthettek az érdeklődők. A helyszínen, azaz a faluház előtti és melletti téren kavalkádi hangulat fogadta a vendégeket, akik egyébként nemcsak a helyiek közül kerültek ki. A Tóth Györgyné vezette nyugdíjasklub hőgyészi csapatot fogadott, kalauzolt, illetve látott vendégül. A színpadon a kurdi Hangzavar együttes játszott egy slágert, majd Braun János köszöntötte a résztvevőket.

Tóth Györgyné (balról), Nagy Tibor Lászlóné és Braun János (Fotó: Mártonfai D.)

Mint egyebek mellett elmondta, szükség van az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre, hiszen ilyenkor háttérbe szorulnak a gondok-bajok és vidámsággal, jó kedvvel töltekezhet fel mindenki. Sok, egymást rég nem látott ember találkozik egymással, ezért a Falunapnak a közösség egyben tartásában, erősítésében is jelentős szerepe van.

Ehhez a szándékhoz, célkitűzéshez járult hozzá az a mozzanat, melynek keretében Nagy Tibor Lászlóné alpolgármester, nyugalmazott vezető óvónő a Közösségért Díjban részesült, a község és lakói javára végzett kiemelkedő tevékenysége alapján. Az oklevelet, emlékplakettet és emlékgyűrűt Tóth Györgyné adta át.

Méltatta is a kitüntetett személyt, ezen gondolatokkal: – Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy fellebbentsem a fátylat egy titokról, arról, hogy a lengyeli lakosság kezdeményezésére egy szép oklevelet, egy emlékplakettet és egy emlékgyűrűt adhatunk át Nagy Tibor Lászlónénak, Babi óvónéninek.

Már nyugdíjba vonulása idején elindult egy kezdeményezés, hogy legyen Lengyelnek is díszpolgára. Három személy neve merült akkor fel a lakosság körében. Tavaly Fábián Andrásné és Bai József meg is kapta a megtisztelő díjat. Babi óvónéni azonban visszautasította, mert nem tartotta etikusnak, hogy mint önkormányzati testületi tag, polgármester helyettes, kitüntetést kapjon a képviselő testülettől.

A falu lakossága most más megoldáshoz folyamodott. Aláírásokat gyűjtöttek, hogy Babi óvónéni közösségért végzett munkája mégis elismerést kapjon. Nagy Tiborné több cikluson keresztül dolgozott a testület munkájában, és ami nagyon szembetűnő, szervezte a faluban az ünnepségeket, a közösségi életet. A falu lakói közül önkéntes adomány is került felajánlásra. A magát megnevezni nem kívánó adományozó segítsége tette lehetővé, hogy ne csak köszönő szavakkal, hanem az oklevéllel, emlékéremmel, virágcsokorral és egy emlék ezüst gyűrűvel is nyomatékot tudjunk adni köszönetünknek. Ez a nemes cselekedet ebben a mostani nehéz időben nagy segítség a lengyeli közösség számára.

Ha a következő években is lesz hasonló kezdeményezés, ezt a „Közösségért Díjat” gondolom, a jövőben is szívesen kiosztja a lengyeli közösség. Akár hagyományt is teremthetünk. Nagyon szép és nemes dolog, ha észrevesszük, hogy kik, milyen sokan és sokat tesznek a közösségért. És ha hangot is adunk elismerésünknek, az csak buzdít a további munkára, mert ahogy a rossznak rossz a következménye, a jó és annak következménye szebbé teszi életünket.

Ezt követően az önkéntes segítők nélkülözhetetlen munkáját Braun János honorálta oklevéllel, egy-egy üveg borral és cserepes virággal. Ugyancsak megköszönte a fő támogató, a helyi német önkormányzat segítségét, a helyi roma önkormányzat hozzájárulását és a falu lakóinak adományait is 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában