Kajdacs

2022.09.25. 13:00

Negyed évszázada már, hogy évente tartanak szüreti napot

Kellemes időben tartották meg a szüreti napot a faluban.

Farkas Eszter

Beküldött kép

A felvonulók kora délután indultak el az általános iskolától, majd a Kossuth utcán és Hajnal utcán áthaladva a focipályáig vonultak, ahol a felállított színpadon léptek fel a vendégek és a helyi csoportok. Kulturális műsort adtak meghívott vendégeik, a Sárpilisi Gerlicemadár Hagyományőrző Néptáncegyesület tagjai. 

– A szüreti felvonulást már huszonöt éve rendezzük meg minden évben, de természetesen már korábban is tartottak szüreti felvonulást és mulatságot a faluban, viszont nem évi rendszerességgel. Javarészt helyi csoportok léptek fel a rendezvényeken – tájékoztatta lapunkat Katona Patrícia, rendezvényszervező.

A délután folyamán felléptek a helyi óvodások, a Kajdacsi Búzavirág Dalkör, a Kajdacsi Dalárda, a Szép Csillagok Roma Hagyományőrző Egyesület és a Kajdacsi Gyöngyvirág Néptánccsoport. Az idei év szereplői közül bíró párnak választották Jakus Csillát és Kónya Márkot, jegyző párnak Katona Jázmint és Bogdán Ákost, vajda párnak Farkas Katalint és Sánta Balázst, a kisbíró pedig László Károly lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában