Szekszárdi közgyűlés

2022.09.29. 20:00

Október 20-ig döntenek a szociális tűzifáról

A képviselők javaslatára, a tervezettől eltérően, nyílt üléssel kezdődött csütörtökön 9 órakor, majd délután fél négykor zárt üléssel folytatódott Szekszárd város képviselő testületének maratoni ülése.

Szepesi László

Gyurkovics János alpolgármester vezette az ülést (Fotó: Mártonfai D.)

Az eredetileg tervezett zárt helyett nyílt ülésen tárgyalták a napirend első pontját, az önkormányzat tulajdonát képző víziközmű vagyon Magyar Állam részére történő átruházását. Mint ismert, erre az energiaköltségek drasztikus emelkedés miatt volt szükség.

A képviselők fontosnak tartották, hogy a jelenlegi dolgozók munkahelye megmaradjon, a szükséges fejlesztésről a város dönthessen, s a cég székhelye maradjon Szekszárdon. Tájékoztatás szerint elkészült az országos program, s eszerint két nagy regionális vízmű lesz, s az egyiknek a tolnai megyeszékhelyen lesz a központja.

Vitáztak a képviselők az idei költségvetés módosításáról, ezen belül elsősorban az idősebb szekszárdi polgárok már hagyományos karácsonyi csomagjára fordítható pénzügyi forrásról. A szükséges összeg rendelkezésre áll. A településrendezési terv részleges módosítását, amely egy kerékpárút kialakítását eredményezi, a képviselők valamennyien elfogadták.

Tárgyalt a testület a német nemzetiségi kultúra helyzetéről is. Farkas Pálné, a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, az egyesületek és a német színház elkötelezettek a hagyományok és nyelvi kultúrájuk ápolásában. Minden korosztálynak szerveznek programokat, jelenleg legfontosabb céljuk a nemzetiségi tanösvény megvalósítása, amelyet egy megnyert pályázatuk is segít.

A Szekszárdi Sportközponttal kapcsolatos egyik napirendi pont tárgyalásakor arról vitáztak a képviselők, ki fizeti meg az épülőfélben maradt uszoda őrzését. Több panasz érkezett az önkormányzathoz a Holub utcai lakóktól, mert a környéken dolgozók napközben ott parkolnak autóikkal, s így az ő járműveiknek nincs hely. A közgyűlés úgy döntött, a Hunyadi utca és a Spar bejárata közötti útszakasz között 2 órás parkolási zónát alakítanak ki.

Hosszas vita előzte meg a szociálisan rászorultaknak juttatott tűzifával kapcsolatos döntést. Korábban kalodában, házhoz szállítva, kályhakész tűzifát biztosított számukra a város, most azonban a korábbi összegért csak méteres rönkfaként tudnák adni. Javaslatként elhangzott, hogy adják oda a pénzt a rászorulóknak, hogy abból ők vásárolják meg a tüzelőt. Végül azt a javaslatot fogadták el, hogy október 20-ig vizsgálják meg a lehetőségét annak, hogy utalvánnyal vásárolják a fát, amelynek kiszállítására ajánlatokat kér az önkormányzat.

Délután az energia megtakarítás is fókuszba került. A képviselők úgy határoztak, operatív törzset hoznak létre a bizottságok elnökeiből, tagjaiból, s közösen tesznek javaslatot, hol és miként lehet az energiafelhasználást csökkenteni.

Tárgyalt a közgyűlés a helyi tömegközlekedésről, amely jelentős adósságot termel a városnak. A régi, elavult, sokat fogyasztó buszok helyett újabb, kisebb, modernebb járművek kellenének. Szóba került a környezetbarátabb elektromos buszok használata, de ezt elvetették, mondván, később az akkumulátorcsere okozna nagyobb költséget. Felmerült az is, hogy a bevétel növelésével kompenzálnák a költségeket, ha többen választanák saját autójuk helyett a helyi tömegközlekedést.

A közgyűlés nyílt ülése délután az interpellációkkal zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában