A páratlan ember az 55. könyvét írta

Az író ember amellett, hogy műveit publikálja, általában saját pályafutását is dokumentálja. Így most könnyű helyzetben vagyunk: Darvas Ferencre, Darvas Ferenc szavaival emlékezhetünk.

Elhunyt a szekszárdi költő, küzdött a Parkinson-kórral, aztán, 86 évesen megadta magát. Az 55. kötete sajtó alá rendezésére készült. Özvegye szeretné majd kiadni a könyvet. Boldog házasságban éltek 63 éven át. Kiegészítették egymást. A feleség billentyűs hangszereken játszik, tangóharmonikán, szintetizátoron, zongorán, s a férj megzenésített verseiből és felolvasásokból összeállított műsorukkal járták a nyugdíjas otthonokat, főleg a karácsony előtti időszakokban. Szeretetet adtak és kaptak.

Nem tollforgatónak indult. Távközlési technikusként, telefonközpont-szerelőként kezdett dolgozni az ötvenes évek végén, amire így emlékezett egy interjúban:

– Fiatalemberként ide-oda helyezgettek Zala, Somogy és Tolna megyében. Szükség volt az elavult technika modernizálására. Szekszárdra először 1957-ben kerültem, aztán véglegesen 1959-ben. Akkorra már nagyon elegem lett a fűtetlen albérletekből, úgyhogy a párkapcsolat nemcsak a szívem és a lelkem megmelengetését eredményezte. Aztán jött egy-két költözés, munkahelyi, családi és egészségügyi probléma, ami úgy is felfogható, hogy élménygazdag életet éltünk. Ezt megörökíteni szerintem: küldetés. Úgyhogy nem a technikusi munka mellett vagy után lettem író, hanem mindig is az voltam, csak közben a létfenntartáshoz szükséges pénzt is meg kellett keresnem, távközlési szakemberként. És abban is sok örömöt találtam. Szekszárdon például az ötvenes évek végén száz telefonhívásból hatvan meddő volt. Vagyis, nem jött létre a kapcsolat. Csodálatos szakmai sikernek számított ezt rendbe tenni.

A páratlan ember. Így nevezték, mert a saját, maga választotta telefonszáma ez volt: 13-579. Később, amikor hatjegyűekké váltak a hívószámok, elé került egy hármas, ahogy mindenkinél az adott körzetben.

Munka mellett már írogatott, de csak a nyugdíjba vonulása után kezdte gyakrabban látogatni a múzsa. Nemcsak verses, prózai kötetei is jelentek meg szép számmal. Az egyiknek, mely a párkapcsolatáról szól, néhány epizódját a felesége írta. Mindemellett szőlővel is foglalkozott, először Zalában, aztán Szekszárdon. A váltással kapcsolatosan, egy beszélgetésben elárult egy elég meghökkentő dolgot; Szűz Mária tanácsára cselekedett így:

– Megvettünk Zalakaroson egy szőlőt, hogy majd odaköltözünk, építkezünk, csakhogy nem akart összejönni semmi. Szüret után vívódtam a szálláshelyen, az erdészet üdülőjében. Egyszer csak, jóval éjfél után, egy hatalmas fénycsóva közepén megjelent egy kendős fej, és azt mondta: „Úgy gazdálkodj!”. Nagyon megijedtem, moccanni sem tudtam, de később átgondoltam és értelmezni próbáltam a dolgot. Az utolsó gondolatom a jelenés előtt az volt, hogy adjam el a zalai szőlőt és vegyek egy szekszárdit. Ezt tettem.

Barátságos ember volt, nem gyűjtött ellenségeket. S mivel az égiek is kedvelték, vélhetően jó helyre lel az Örök Hazában.

Darvas Ferenc 1936-ban született Balatonberényben. Fiatalon sportolt, szertornász volt, focizott és bokszolt. Távközlési technikusi oklevelet 1967-ben szerzett. Dolgozni az ötvenes évek közepén kezdett Nagykanizsán, ahonnan Kaposvárra, majd Szekszárdra került. Összesen 41 évet töltött távközlési, főleg telefonközpont-szerelői munkával. Amellett szőlészkedett, borászkodott, és írogatott. Az első könyve 1991-ben jelent meg, aztán, mikor 1994-ben nyugdíjba vonult, előtérbe került az irodalom, és évente két, néha három verses vagy prózai kötete látott napvilágot. Egy könyvet a házasságukról is kiadott Ketten az úton címmel, melynek néhány epizódját a felesége írta. Három gyerekük, négy unokájuk, négy dédunokájuk született. A költő, munkásságáért számos elismerésben, egyebek mellett szekszárdi Közjóért-díjban részesült.