Dunaszentgyörgy

2022.10.28. 13:00

Esküt tett az új önkormányzati képviselő

Új képviselő esküdött fel Dunaszentgyörgyön, emellett a testületi ülésen a takarékossági intézkedésekről is egyeztettek.

Gazsó Rita

Dunaszentgyörgy korábbi képviselő-testülete, balról a második Németh Ferenc, a lemondott képviselő (Fotó: Molnár Gyula)

Kilenc napirendi pontot tárgyalt a dunaszentgyörgyi képviselő-testület, amely csütörtökön délután tartotta meg ülését az önkormányzati hivatal tanácstermében. Az egyik legfontosabb ezek közül egy személyi jellegű változással kapcsolatos hivatalos procedúra volt: az új képviselő, Gyöngyösi Ferenc az eskütétele után átvehette a megbízólevelét. Mint megtudtuk, a változást az indokolta, hogy elődje, Németh Ferenc lemondott megbízatásáról. Kirnyák Balogh Mária polgármester megköszönte Németh Ferenc eddigi munkáját, és utódjának jó munkát kívánt.

Az ülés egy másik kiemelten fontos napirendi pontról az energiaválsággal kapcsolatos intézkedésekről is tárgyalt. A polgármester a testületnek jelezte, hogy bár a villamos energiát jövő év végéig a korábbi fix áron kapják, az önkormányzat szerződése a gázszolgáltatóval viszont december 30-én lejár, onnantól kezdve pedig az újrakötött szerződés alapján a magas eneriaárak miatt akár harmincszorosára is emelkedhet a gázár. 

– Minden közintézményben gázfűtés van, így gyors megoldásra van szükség – hangsúlyozta a településvezető, bár hozzátette, a problémát enyhíti, hogy szerencsére minden középületük különböző teljesítményű napelemmel rendelkezik. Mint megtudtuk, hagyományos, fatüzelésű fűtési lehetőség nem áll a dunaszentgyörgyi középületeknél rendelkezésre, így alternatívaként a villamosenergia használat marad, de a polgámester azt mondta, a lehetőségekről további egyeztetéseket folytat még szakemberekkel. 

A takarékoskodás jegyében emellett felmerült még a különböző hivatali és a település által üzemeltetett intézmények működésének átmeneti összevonása, időszakos szüneteltetése, amelyhez hasonló intézkedéseket a megye más településein is hoztak az önkormányzatok. A konkrét intézkedésekről hamarosan újra tárgyal majd Dunaszentgyörgy testülete.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában