Új csarnokot adtak át

2023.01.19. 19:10

A kormány támogatja a helyi vállalkozásokat

A horgászati etetőanyag gyártásával és forgalmazásával foglalkozó PJ TOP MIX Kft. bővítette logisztikai bázisát. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője Pintér Szilárd polgármesterrel együtt csütörtökön délelőtt részt vett a beruházás ünnepélyes átadásán.

Varga Szilvia

A képen balról: Pintér Szilárd, Papp József és Potápi Árpád János (Fotó: Makovics Kornél)

Az elsősorban raktározás céljából megépített új létesítmény kivitelezésére 73 millió forint támogatást nyert a cég. A teljes beruházás 103 millió forintból valósulhatott meg dombóvári vállalkozók bevonásával. 

Az ünnepségen Potápi Árpád János elmondta, a kormány örömmel támogatja a vállalkozásokat, hiszen a magyar emberek foglalkoztatásában kiemelkedő a szerepvállalásuk. – Az elmúlt két évben a Bonyhádi és Dombóvári járásban csak a GINOP pályázati rendszernek köszönhetően tíz milliárd forintot juttattunk el a vállalkozásoknak fejlesztésekre, innovációs célú beruházásokra – mondta az államtitkár.

A két politikus Papp Józseffel, a cég vezetőjével közösen vágta át a nemzeti színű szalagot az ünnepélyes átadón. Az eseményen részt vett Szabó Péter Gyula jegyző és a város önkormányzatának képviselői is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában