Rekonstrukció

2023.01.23. 07:00

Küllemében és funkcióiban is megújul a Csengey

A Csengey Dénes Kulturális Központ rekonstrukciójához és bővítéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervdokumentációk elkészítéséről írt alá szerződést csütörtökön Szabó Péter, Paks polgármestere és Fontos Rómeó Gellért, a Fontos Mérnök Stúdió Kft. ügyvezetője – adta hírül a TelePaks.

Gazsó Rita

Szabó Péter és Fontos Rómeó Gellért (Fotó: Molnár Gyula)

A sajtónyilvános szerződéskötésen Szabó Péter polgármester beszámolt róla, hogy a több mint negyven évvel ezelőtt megépített kulturális központ teljeskörű felújításához szükséges tervek elkészítésére valamivel több mint 132 millió forint kormányzati támogatást kapott az önkormányzat. Hozzátette, nemcsak küllemében, hanem funkcionálisan is meg kell újítani az épületet, a megvalósítás pedig azért is időszerű, mert a Paks II. beruházás kapcsán várhatóan megnövekszik a lakosságszám, amire a humáninfrastruktúra fejlesztésével is fel kell készülnie a városnak.

– Az a célunk, hogy a tervezés és majdan a kivitelezés eredményeként egy kisvárosi hangulatnak, ugyanakkor a 21. századi elvárásoknak, a megváltozott funkcionális igényeknek megfelelő kulturális központ legyen Pakson– monda Szabó Péter polgármester. Utóbbi érdekében az elképzelés az, hogy a főbejárat felől új épületszárnnyal bővül az épület, ahol egy körülbelül kétszáz fő nézőtéri befogadóképességű, többfunkciós termet alakítanak ki, amely alkalmas lenne kamaraelőadásokra, a kulturális csoportok számára és céges rendezvényekhez is. 

Arról is tájékoztatott, hogy a tervek szerint az épület teljes akadálymentesítése megtörténik, de megújulna a színházterem is, amelynél – azzal együtt, hogy a befogadóképességet nem csökkentenék – kiemelt szempont lenne a kényelem. Emellett az épület adottságaihoz mérten a színpadtér is növekedne. Az új épületszárnyat lapostetővel képzelik el, amelynek egy részét rekreációs pihenőhelyként használhatnák. Ezen kívül megújulhat a központ környezete is.

Fontos Rómeó Gellért, a Fontos Mérnök Stúdió Kft. ügyvezetője az eseményen úgy fogalmazott, világos célt tűzött ki az önkormányzat, ami a tervezés fontos alappillére. Mint mondta, sok döntést kell még meghozni a tervezés során, de reméli, hogy senki nem lesz csalódott a végeredményben. Hozzátette, a tervezésre szánt szűk egy év intenzívnek ígérkezik. Az eseményen elhangzott, a tervek részleteibe, a folyamatba egy fórum keretében bepillanthat majd a lakosság.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában