Magyarországi németek elhurcolása

2023.01.23. 15:48

„Örök kötelességünk az emlékezés”

A magyarországi németek elhurcolására és elűzetésére emlékeztek meg január 22-én Aparhanton. A helyi önkormányzat, a német nemzetiségi önkormányzat és az aparhanti kórus közös programján Dávid Tímea mondott beszédet.

V. B.

A helyi önkormányzat, a német nemzetiségi önkormányzat és az aparhanti kórus közös programján Dávid Tímea mondott beszédet. (Beküldött fotó)

 – Kötelességünk emlékezni. Fejet hajtani azon 74 aparhanti nő és férfi emléke előtt, akik fiatalságuk legszebb éveit töltötték a reménytelenségben, a kilátástalanságban. Éhezve, fázva, betegségektől, kimerültségtől legyengülve. Embertelen körülmények között, ahol mégis emberek tudtak maradni. Mert segítette őket mély vallásosságuk, Istenbe vetett hitük, és az élni akarás. Azt sem tudták miért és meddig kell szenvedniük. Csak sejtették, hogy egyetlen bűnük a származásuk és a kollektív felelősségre vonás elve az, amelynek ők is áldozatai – emelte ki beszédében a település polgármestere. 

A magyarországi németek elhurcolására és elűzetésére emlékeztek meg január 22-én Aparhanton. (Beküldött fotó)

A mai megemlékezésen – folytatta Dávid Tímea – nem csak rájuk, hanem a településen élő székelyek menekülésére is emlékezzünk. Ez az emlékezés legyen egyben egy figyelem felhívás is. Hogy senkit se lehessen etnikai, nemzetiségi hovatartozása miatt megkülönböztetni, elűzni szülőföldjéről, otthonaikból. A ma élők feladata: megmutatni azt, hogy képesek vagyunk egymás mellett békében, szeretettben, összefogva, egy kis közösségben egymás kultúráját elfogadva élni, és ápolni hagyományainkat – hangsúlyozta a polgármester. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában