Hajdan

2023.02.05. 16:30

Késsel támadt két szociális gondozott társára, egyikük belehalt a sérüléseibe

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

A szúrások következtében az egyik gondozott a helyszínen meghalt. (Képünk illusztráció)

Forrás: Shutterstock

50 ÉVE az áruházi hetek alkalmából a Belkereskedelmi Minisztérium szervezésében az ország legjobb szakácsai közül 40 fős csapat indult útnak a Német Szövetségi Köztársaságba. A küldöttségben helyet kapott Horváth József, a szekszárdi Garay étterem konyhavezetője is.

50 ÉVE „Zircen tartották az úttörőolimpiát, amelyen Tolna megyét nyolc versenyző képviselte: hat Szakcsról és kettő Dalmandról. A biatlonlesiklásban egy fiú és egy lány indult. Helyesebben, a fiú, akihez nagy reményeket fűztek, a verseny előtti napon megsérült, a lány pedig a cél előtt harminc méterrel bukott, így csak az utolsó hely lett az övé. Gungl Beáta szakcsi pajtás, aki a második korcsoportos szánkólesiklásban indult, megnyerte a versenyt és ezzel megszerezte Tolna megye első olimpiai aranyérmét. A kisdobos fiú szánkólesiklásban az ugyancsak szakcsi Balogh János vehette át az olimpiai aranyérmet.”

50 ÉVE „a gyönki szociális otthon folyosóján két gondozott, a 72 éves S. J. és a 66 éves G. Gy. között szóváltás támadt. A nézeteltérés hevében S. egy nyolc centiméteres pengéjű zsebkéssel G.-t a nyakán és hasán megsebesítette. A férfit olyan súlyos állapotban szállították a szekszárdi Balassa János kórházba, hogy a rendőrség aznap ki sem hallgathatta. A csaknem halálos következményű szurkálás után J. I. 60 éves gondozott S.-t szemrehányással illette. S. ekkor J.-t is megtámadta; késével a mellén és a nyakán sebesítette meg. A szúrások következtében J. I. a helyszínen meghalt.”

Hajdan című sorozatunk korábbi cikkeit itt találja!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában