Bonyhád

2023.03.23. 11:37

A tudatos vízhasználatra hívták fel a gyerekek figyelmét

Újabb kiváló rendezvénnyel készült a bonyhádi Völgységi Múzeum a víz világnapja alkalmából. Különleges programokkal várták délelőtt az általános iskolásokat és délután a felnőtt korosztályra is gondoltak.

Farkas Eszter

A Petőfi Sándor Általános Iskola második és harmadik osztályos tanulói érdekes előadásokon és programokon vehettek részt tegnap a víz világnapja alkalmából. 

A Petőfi iskola diákjai a Völgységi Múzeum világnapi programján (Fotó: FB)

– A programokon keresztül, a diákok megtudták miért fontos a vízzel foglalkozni – nemcsak egyszer egy évben –, a vízhasználati tudatosságra hívtuk fel a figyelmüket előadáson és mesén keresztül is, ami a tananyaghoz is illeszkedik. A tanulás után pedig környezettudatos kézműveskedéssel kedveskedtünk nekik – tájékoztatta lapunkat J. Stefán Klára, program felelős.

Fergeteges szakmai délutánban volt része a késő délutáni programokon résztvevőknek is. Az 1994 óta nemzetközi szinten nyilvántartott nap apropóján immáron második alkalommal rendezett tematikus szakmai napot a Völgységi Múzeum. Kiemelt céljuk a tudománynépszerűsítés mellett a környezeti tudatosság erősítése, a fenntarthatóság iránti érdeklődés felkeltése, a természettudományok iránti nyitottság növelése.

– Pusztán egyetlen nap nem elegendő egy esztendőben az éltető erő, a víz fókuszba helyezésére, de már az a nap is hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban odafigyeljünk fogyasztási szokásainkra, a vízfelhasználásunkra – emelte ki a muzeológus.

A meghívott előadók közül dr. Czigány Szabolcs éghajlatkutató, a PTE Természettudományi Kar  Földrajzi és Földtudományi Intézet egyetemi docense és megbízott tanszékvezetője szemléletes idősorokkal és terepi fotókkal tette nyilvánvalóvá a környezeti változásokat. Előadásában egyértelműsítette, a tavalyi nyár az elkövetkezendő éveink leghűvösebb nyara volt. Felhívta a figyelmet a légkörben és a jégtakarókban is jelenlevő gázok jelentőségére, kiemelte az elmúlt száz esztendőben végbemenő változásokat – például a gleccserek kiterjedésével kapcsolatban.

Forrás: Völgységi Múzeum

Elblinger Ferenc geoblogger, fizikus, természetjáró, környezetkutató rendkívüli térképi és fotós összegzésben szemléltette Tolna Vármegye vízgazdálkodását: a fokgazdálkodás és a folyószabályozás látható és láthatatlan hatásai is kristálytisztán kitűntek előadásában. Több ezer évet felölelő bemutatójában rendkívüli részletességgel vázolta a Tolna Vármegye területén levő korabeli és jelenlegi vízgazdálkodási trendeket, gyakorlatokat és ezek következményeit.

Elblinger Ferenc geoblogger előadása (Fotó: Beküldött kép)

– Varázslatos képek szemléltették a Duna és árterülete, illetve a római kor települései vagy éppen a középkori Ete mezőváros életében a víz meghatározó szerepét. Tolna városának fejlődésére is hangsúlyt helyezett Ferenc, amely település életében a víznek meghatározó szerep jutott. A mai Gemenc területén fellelhető fokzárványok éppúgy megjelentek az előadásban, mint a Duna holt ágainak legtöbbje – mondta el J. Stefán Klára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában