2023.05.04. 20:00
Pónya József is kitüntetést kapott a mérnöki kamarától
Hagyományos, éves taggyűlését és szakmai fórumát tartotta meg a Tolna Megyei Mérnöki Kamara csütörtökön Szekszárdon a Hotel Meropsban.

Átadták a mérnöki kamara díjait
Fotó: Mártonfai Dénes
A rendezvényt Palotásné Kővári Terézia, a mérnöki kamara elnöke nyitotta meg, majd Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke köszöntötte a jelenlévőket.
– Szakcsoporti tevékenységeink a járványhelyzet miatti lezárást követően tavaly újra beindultak, külön szakmai napokat tartottak tavaly a szakcsoportjaink is: négyben volt tisztújítás – foglalta össze nyitó beszédében az elmúlt esztendő történéseit Palotásné Kővári Terézia, aki beszámolt arról is, hogy idén már túl vannak egy szakmai napon.
A köszöntőt követően a hagyományoknak megfelelően átadták a díjakat és kitüntetéseket. Kőrösi Miklós-díj kitüntetést kapott a kamarában végzett tevékenységéért és mérnöki munkájáért Baloghné Gaál Zsófia okleveles környezetmérnök. A Tolna Megyei Mérnöki Kamara Alkotói díjával tüntették ki eddigi mérnöki munkájának elismeréséül Kőműves József útépítő mérnököt. Bohli Antal Ifjúsági Díjban Kiss Péter épületgépész-mérnök részesült, eddig végzett szakmai munkájának elismeréséül. Utóbbit a 45 év alatti fiatal szakembereknek adja át minden évben a kamara.
A Tolna Megyei Mérnöki Kamara taggyűlését és szakmai fórumát tartotta meg
Fotók: Mártonfai DénesA Mérnöki Kamara Örökös Tag kitüntetésében idén hat olyan szakembert részesítettek, akik betöltötték a hetvenöt évüket és kiemelkedő szakmai munkát végeztek és ma is aktívak. Az elismerést Bánki Ede üzemgépész-mérnök, dr. Katona Tamás mérnök-fizikus, Hetzmann Albert okleveles villamosmérnök, Kaveczki László mezőgazdasági vízgazdálkodási-mérnök, Lugosi György gépészmérnök és Tőzsér Béla okleveles vegyészmérnök kapta meg.
A rendezvényen a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tag kitüntetést vehette át Pónya József, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. első, nyugalmazott vezérigazgatója Wagner Ernőtől, a Magyar Mérnöki Kamara elnökétől.
Ezt követték a beszámolók, a kamara munkájáról, a tagságáról, gazdasági helyzetéről és a szakcsoportok munkavégzéséről. A beszámolók elfogadását követően a résztvevők elfogadták a Tolna Megyei Mérnöki Kamara Alapszabályának ez évi módosításait, illetve a költségvetés idei tervét.
A szakmai fórum zárásaként az Alkotói Díjjal kitüntetett Kőműves József útépítő mérnök mutatta be a szakmai mukáját, majd a Bohli Antal Ifjúsági Díjjal kitüntetett Kiss Péter épületgépész-mérnök tartotta meg előadását a jelenlévőknek.