Falunap

2023.07.09. 15:41

Fenyő Miklós, a Csókkirály Nagydorogon

A hazai rock and roll koronázatlan királya, Fenyő Miklós 2023-as koncertturnéja keretében látogatott el Nagydorogra, a Falunapra. Borbélyné Töttösi Ágnes nagydorogi polgármester lapunknak elmondta, hogy idén januárban kérték meg hazánk egyik legnagyobb sztárját, hogy ha van egy kis szabad helye a koncertnaptárjában, akkor gondoljon a településükre.

Brunner Mónika

A kétnapos Nagydorogi Falunap második napján, szombat este nyolc órától adott élő koncertet a település általános iskolájának udvarán Fenyő Miklós, hazánk rock and roll királya. Minden korosztály fellelhető volt a közönség sorai között, nem csak helyiek, hanem a környező településekről, például Paksról is nagyon sokan érkeztek, hogy láthassák, hallhassák őt. 

Fotó: Molnár Gyula

Borbélyné Töttösi Ágnes nagydorogi polgármester elmondta, hogy már januárban jelezték Fenyő Miklós menedzsmentjének, hogy ha van egy kis szabad hely a programfüzetükben, akkor gondoljanak a településre. Pont volt szabad hely július második hétvégéjén, aminek nagyon örültek, mert rendszeresen ezen a hétvégén tartják a falunapjukat. 

A Nagydorogi Falunap július hetedikén pénteken kezdődött késő esti diszkóval, majd az Animal Cannibals fellépésével. Másnap, szombat reggel, kispályás labdarúgó torna vette kezdetét, azután családi és civilszervezeti főzőverseny. Rengeteg étel készült, gulyásleves, pacal-, marhapörkölt, a versenyzők között szinte minden kisdorogi egyesület képviselte magát. Az első helyen a Galambász Egyesület végzett marhapörkölt nokedlijükkel. 

A kulturális színpadi műsorok előtt Borbélyné Töttösi Ágnes polgármester köszöntőbeszédet mondott. Elhangzott tőle, hogy ez nap kikapcsolódásról  a közösségek összekovácsolásáról  a gyermekekről, a családokról és a baráti társaságokról szól. 

Fotó: Molnár Gyula

– Külön köszöntöm a gyermekeket, nagy hangsúlyt kapnak minden rendezvényünkön, hiszen övéké a jövő és településünk jövője az ő kezükben van. A mai napon is szeretnénk szép élményeket szerezni számukra, hogy mindig szép emlékkel gondoljanak vissza rendezvényeinkre – mondta a közönségnek. 

Elmondta, hogy mint minden rendezvényüket, a falunapot is összekötötték jótékonysági adománygyűjtéssel. A nagydorogi óvoda által felállított pavilonban a szülői munkaközösség és óvodapedagógusaik lángost sütöttek és árusítottak. Lapunknak később beszámolt arról, hogy összesen háromszáznegyvenötezer forintot gyűjtöttek így össze, a pénzből óvodai játszóeszközöket vásárolnak.

Köszöntő beszéde után felléptek a Nagydorogi Szivárvány Óvoda ovisai, a Nagydorogi Búzavirág Néptáncegyesület, a Györkönyi Country Tánccsoport, a Pódium Tánccsoport. Micike bohóc műsora után a Budapesti Operettszínház művészei, Dancs Annamari és Laki Péter léptek a színpadra. Őket követte a Blues Travel band majd a Fenyő Miklós koncert után Nótár Mary szórakoztatta a közönséget. A késő esti óráktól hajnalig báloztak a résztvevők az A'La Carte Band zenekarral. 

A rendezvény ideje alatt büfé, légvár, körhinta, kézműves foglalkozás, habparty, arcfestés, csillámtetoválás is várta a falunapra látogatókat. 

– Minden rendben lezajlott, tökéletes volt a rendezvény. Gyönyörű időnk volt, rengeteg más településről érkezett látogató jött el hozzánk, akiket megkértünk, hogy vigyék jó hírét Nagydorognak, és látogassanak el hozzánk legközelebb is. A falunapi rendezvény programjain tiszteletét tette Zsikó Zoltán, a  Tolna Vármegyei Közgyűlés alelnöke és Horváth István országgyűlési képviselő – mondta Borbélyné Töttösi Ágnes polgármester. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában