A mottó változatlan: fiatalokkal a fiatalokért

2023.08.20. 17:00

Huszonöt éves évfordulóját ünnepelte a hét végén a szekszárdi Polip Ifjúsági Egyesület

Negyedszázad óta működik a szekszárdi székhelyű Polip Ifjúsági Egyesület. A jubileum alkalmából a szerveződés – karöltve a Szekszárdi Ifjúsági Önkormányzattal – Nyári Kavalkádra invitálta az érdeklődőket. Az augusztus 19-én, szombaton délután kezdődő rendezvénynek a vármegye székhelyén található Placc Közösségi Tér adott otthont.

Szeri Árpád

A résztvevők a Polip negyedszázadára visszatekintő értékeléssel is színesítették a programot.

Fotó: Mártonfai Dénes

Letenyiené Mráz Márta, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a Polip minden nyáron tart hasonló, vidám összejövetelt. Most azonban emlékezetes alkalmat jelentett a fennállás kereken huszonöt esztendeje. Ez magyarázza azt, hogy a hagyományos, zenés-táncos programok, azaz jelen esetben a MESZ Dance Tánccsoport, az MMS-Szekszárdi Mozgásművészeti Stúdió, Huszti László ukulele bemutatója,  a B18, valamint a Neonverebek együttesek fellépése mellett a résztvevők visszatekintő értékeléssel is színesítették a programot.

Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy jelen voltak a rendezvényen azok az egykori munkatársak, önkéntesek is, akik annak idején alakították, formálták a szervezet életét, hétköznapjait. Az elnök visszaemlékezett a kezdetekre, amikor az a megyeszékhely önkormányzatának illetékes bizottsága az első meghallgatás alkalmával időt kért. Tette azt azért, mert meglepetéssel nyugtázta a konkrét elképzelések sokaságát és megalapozottságát.

A következő ülésen már nem is lehetett kétséges, hogy az egyesület zöld utat és támogatást kap a várostól. Ennek is köszönhető, hogy a Polip az akkor Halmai Gáborné igazgató vezette Babits Mihály Művelődési Központban találhatott otthonra. A működés ikonikus állomását jelentette a 2004. május elsejei dátum, amikor is hazánk az Európai Unió teljes jogú tagja lett. Ekkor a Polip felvette a kapcsolatot Szekszárd testvérvárosainak ifjúsági munkásaival, kiépítve egy remekül működő hálózatot.

Az újabb nóvumot a külföldi önkéntesek fogadása jelentette. Ezt a kezdeményezést Kékesi Emma korábbi elnök indította útjára, a különböző nemzetiségű fiatalok a megyeszékhely intézményeiben teljesítettek szolgálatot. Ez a partnerség máig töretlen, ezt bizonyítja az is, hogy a Nyári Kavalkádon négy török önkéntes fiatal is nagy örömmel vett részt. Eljött az első segítők egyike, Magdali Csaba is, aki 1998-ban harmadéves szociális munkás hallgató volt, ma pedig a PTE Támogató Szolgálatának vezetője.

Itt volt Harmath Péter, a 2000-es évek legelejének első diákpolgármestere, valamint Wigand Barnabás is, aki jelenleg látja el az említett tisztséget. Mindhárman letették névjegyüket a Polip tevékenységének segítésében. A számos jelenlévő velük együtt, mint házigazdákkal tekintette át a nagyméretű vászonra vetített, zenével aláfestett videofilmeket, az úgynevezett slide-ok öt éves szakaszokban dolgozták fel a negyedszázadot.

Kedves mozzanatként Wigand Barnabás egy-egy csokor virággal köszönte meg Kékesi Emma és Letenyeiné Mráz Márta munkáját, melynek eredményeként a Polip Ifjúsági Egyesület komoly rangot vívott ki magának a fiatalság javát szolgáló területen.

– Olyan szervezet vagyunk,  mely képes volt és ma is képes biztosítani a különböző generációk termékeny együttműködését – adott magyarázatot a siker titkára Letenyeiné Mráz Márta. – Nálunk a fiatalok folyamatosan jelen vannak, ötleteiknek, javaslataiknak, igényeiknek próbálunk eleget tenni, személyiséget fejlesztő, kiteljesítő módon. Alapvető fontosságú, hogy mindent velük valósítunk meg. Ez is a mottónk: a fiatalokkal a fiatalokért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában