Visszatekintés

2023.08.13. 14:52

Új hidat épített Kakasdon a Rák patakon a VÍZIG szekszárdi szakaszmérnöksége

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

Illusztráció.

Forrás: Shutterstock

50 ÉVE két vagon trappista sajtot küldtek Szekszárdról a Szovjetunióba. „Ez a szállítmány egy nagyobb volumenű export első tétele” – írta a Tolna Megyei Népújság 1963. augusztus 16-i száma. „A Tolna megyei Tejipari Vállalat ugyanis a Tejipari Tröszt intézkedései eredményeként az illetékes külkereskedelmi vállalatok közreműködésével a legnagyobb szomszédos országunkba is megkezdte a sajt exportálását. A jövő héten a megállapodások értelmében újabb három vagont indítanak útnak. A hazai igények tökéletes kielégítése mellett a harmadik negyedévben 27 vagonnyi sajtot állítanak elő a megyében, amit a határon túl értékesíthetnek.”

50 ÉVE „új hidat épített Kakasdon a Rák patakon a VÍZIG szekszárdi szakaszmérnöksége” – számolt be a gyarapodásról a Tolna Megyei Népújság 1963. augusztus 17-i száma. „A híd tíz méter hosszú, hét méter hatvan centi széles és jelentősen megkönnyíti a bekötő út forgalmát. A régi, elavult hidat lebontják.” 

50 ÉVE tűz keletkezett a tolnanémedi kendergyárban. „A vállalati, továbbá a tamási és a simontornyai önkéntes tűzoltókkal együtt vonultak ki a szekszárdi, a dombóvári, a székesfehérvári, a dunaújvárosi és a kaposvári állami tűzoltók” – írta a Tolna Megyei Népújság 1973. augusztus 14-i száma. „Tizennégy sugár ontotta a vizet. Az oltást igen megnehezítette, hogy a vízzel érintkező kender térfogatának sokszorosára növekedett, s ezzel akadályozta a további oltást. Az utómunkálatokat is számítva, a tűzoltóság beavatkozása huszonhét órán át tartott. Az üzemeltető mintegy 30 tonna, mázsánként 180 forint értékű anyag, a főkönyvelő hozzávetőleg 50 tonna, mázsánként körülbelül 1000 forint értékű anyag pusztulásáról beszélt.”

Hajdan című sorozatunk korábbi írásait ide kattintva olvashatja!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában