Teol.hu videó

2023.09.01. 20:00

„A szeretem a városom, megyém jelenti az igazi kötődést”(videó)

Mint ismeretes, 324 évvel ezelőtt történt, hogy Tolna vármegye a mai napig fennmaradt vármegyecímer körvonalait ábrázoló pecsétet, s azzal együtt önrendelkezési jogot kapott I. Lipót királytól. Ennek a jeles pillanatnak a tiszteletére Tolna Vármegye Önkormányzata hagyományosan minden év szeptember első napján megtartja a Vármegyenapot, amelyen idén is többen vehettek át kitüntető díjat példaértékű szerepvállalásukért.

Vizin Balázs

Ezúttal Tamási adott otthont a szeptember 1-jei vármegyenapnak

Fotó: Mártonfai Dénes

Ezúttal Tamási adott otthont a szeptember 1-jei vármegyenapnak. 

Ismerjük, ám egyre kevesebbet halljuk vagy használjuk a mondást, miszerint: „bejártam Tolnát, s Baranyát. Ha e mondás jelentését magyaráznom kéne, azt mondanám, hogy a sokat látott, ne adj’ Isten, művelt emberek dicsekszenek így. De végülis, mit láthatott az, aki így kérkedik? Mi, akik itt élünk Tolnában, illetve Baranya szomszédságában, jól tudjuk.

Hiszen ez a páratlan szépségű táj számunkra természetes közeg. Nekünk mindennapos a Duna mentén, vagy a hegyekig magasztalt dombságok között járni. Ott, ahol megannyi csoda vesz körül bennünket. És az ide látogató ember is hamar rájön, hogy valójában felfedezésre érkezett. A vidék, a környezet, és a szellemi munka kincseinek felfedezésére – kezdte ünnepi beszédét a művelődési központ színpadán Fehérvári Tamás.

A Tolna Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke hozzátette, „szívből kívánom mindenkinek, hogy járja be Tolnát, Baranyát. A mondás mögöttes, és szó szerinti formájában egyaránt. Ugyanis hiszem, hogy a szülőföldünk felfedezése által még büszkébben mondhatjuk ki, hogy Tolna vármegyeiek vagyunk. Hiszem, hogy ebben a vidékben gazdagon fellelhetőek azok a históriák, amelyek erősítik nem csak megyei, hanem a magyar identitásunkat is. Hiszem, hogy a Duna, a Sió és a Tolnai-dombság oly’ mértékű szépséget fog közre, ami máshol nem rejlik.”

 – Tamásiról mindenkinek elsősorban a fürdő, a dám szarvas, vagy talán már a kerékpárutak jut eszébe, de ha egy kicsit körülnéznek, láthatják, hogy szeretett városom ma ennél már jóval több. Sok változáson ment át az elmúlt bő másfél évtizedben: ha végig megyünk a városon, mindenki láthatja, hogy van mire és van kikre büszkék lenni nekünk tamásiaknak is – ezt már Porga Ferenc mondta.

A település polgármestere kifejtette, van mire, mert színvonalas, korszerű intézmények, óvodák, iskolák, munkahelyek, sport-és szabadidős létesítmények, rendezett közterületek, parkok kulturális és egyéb programok, rendezvények sokasága szolgálja az itt és környékben élőket. Van kikre büszkén lenni, mert elmondhatjuk, hogy sok igazán tehetséges fiatalt, – akik az élet legkülönbözőbb területén lettek sikeresek – indított útnak a város, nemcsak a múltban, de jelenben is. Büszkék vagyunk, arra is, hogy van Tamásiban élő Kossuth díjas polgárunk is.

 – Élhető, életképes városként, erős bástyaként állunk itt a Koppány partán, a kicsi, de ezerarcú, csendesen szerény, számunkra legszebb Tolna vármegye  részeként – fogalmazott beszédében a városvezető. Az érzelmi kapcsolat – folytatta Porga Ferenc –, a szeretem a városom, a megyém, jelenti az igazi kötődést, azt, hogy egy közösség tagjai lettünk, azt, hogy otthonra találtunk! Egy közösség, egy város vagy falu valódi polgárává pedig akkor válik valaki, amikor azonosulni tud annak céljaival – és hacsak a maga szerény eszközeivel is, a maga módján, – de tesz valamit a lakóhelyéért – emelte ki beszéde végén. 

Süli János is köszöntötte a vármegyenap résztvevőit. A térség országgyűlési képviselője úgy vélte, ez a nap nem csak a teremben helyet foglalókról szól, hanem Tolna vármegye valamennyi lakójának ünnepe.

 – Én magam a 44. életévemet kezdem Tolnában, ugyanis 1980-ban költöztem ide az Alföldről. Akkor és most is azt tapasztalom, hogy ez a vármegye minden értékét tekintve kiemelkedő és megbecsülendő, méltán lehetnek büszkék rá az itt élők – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő, aki fontos célnak nevezte megye egészészének és térségének további fejlesztését, bővítését. 

A hagyományokat követve idén is ünnepi közgyűlés keretében adták át a vármegyei kitüntető díjakat azoknak, akik gyarapító módon hatottak szűkebb pátriánkra. Elsőként „A Tolna Megyei Németségért” nívódíjat. A Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetsége 2023-ban a Tolna Megyei Németségért Nívódíjban részesítette dr. Józan-Jilling Mihály főorvost, aki az elmúlt több mint 29 évben végzett önzetlen, áldozatos és professzionális munkájával a németség számára nem csak a városában, a vármegyében, hanem országosan és az országhatáron túl is ismertséget, elismertséget hozott. 

Több mint két évtizedes, kiemelkedő hivatástudattal végzett áldozatos munkája, a katasztrófák és a tűz elleni védekezés folyamatos szakmai támogatása, a vármegyei hivatásos, önkéntes tűzoltók, a katasztrófavédelemben érintett ifjúsági szervezetek tevékenységének támogatása és működési feltételeinek biztosítása terén tett erőfeszítéseinek elismeréséül érdemelte ki a Tolna Vármegye Közbiztonságáért elnöki elismerést Gergelics István. 

Több mint két évtizedes közszolgálati pályafutása alatt a pénzügyi területen végzett lelkiismeretes, megbízható és fejlődésre törekvő munkájáért, valamint kimagasló szakmai ismeretei és vezetői tevékenysége mellett segítőkészsége elismeréséül Tolna Vármegye Közszolgálatáért díjjal jutalmazta a vármegye Simonné Horváth Andreát. 

Harminc éves közigazgatási pályafutása alatt – pénzügyi, szociális és anyakönyvvezetői területen – végzett szakszerű, kimagasló és precíz szolgálatáért érdemelte ki a Tolna Vármegye Közszolgálatáért díjat Kresz Józsefné. 

Dombóvár sportéletének fejlesztése, valamint a fiatalok testmozgásra való ösztönzése érdekében tanúsított példamutatása, az eredményekben, illetve szakmai sikerekben bővelkedő, kimagasló hivatástudattal végzett nevelői és edzői tevékenysége elismeréseként Sipos Márton-díjat vehetett át Miszlai József. 

A népi kultúra megőrzéséért, a néptánc, valamint Tolna vármegye tájegységei és az itt élő kisebbségek táncos tradíciójának továbbadásáért végzett két évtizedes, generációkat összekötő és közösségépítő tevékenységének elismeréséül Babits Mihály-díjban részesült a helyi civil szervezet, a Pántlika Néptánc Együttes. 

Bezerédj István-díjat érdemelt ki a civil szférában kifejtett önzetlen szerepvállalása, valamint Udvari község lakóinak jóléte érdekében három évtizeden át végzett áldozatos, szakértő, közösségépítő településvezetői munkája elismeréséül Peszt Attila. 

Társadalmi felelősségvállalása, széles látókörű gondolkodása, az agrárium terén végzett példaértékű kutató-fejlesztő tevékenysége, valamint a fenntartható mezőgazdaság érdekében kifejtett, nemzetközi szinten is eredményes erőfeszítései elismeréseként részesült Beszédes József-díjban Molnár István.

A „Jó Állam” koncepció beteljesítéséért, a szolgáltató, ügyfélközpontú közigazgatás megteremtéséért, illetve a helyi társadalom államigazgatásba vetett bizalma erősítéséért végzett magas színvonalú munkájáért, példaértékű és áldozatos társadalmi szerepvállalásáért, a pandémiás és egyéb vármegyére ható válságok elleni védekezésben tanúsított tevékenységéért, a megye javát szolgáló állami döntések szakszerű és hatékony végrehajtásáért szolgált rá szűkebb hazánk legrangosabb kitüntetésére, a „Tolna Vármegyéért” díjra: dr. Horváth Kálmán főispán. 

A produkciókkal gazdagított vármegyenap zárásaként Széles András, Tamási alpolgármestere mondott pohárköszöntőt.



 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában