Társadalmi nyitottság

2023.09.10. 14:00

Tóth Vera adott koncertet az atomerőmű nyílt napján

Az atomerőmű működésébe nyerhetett betekintést az a mintegy négyszáz ember, akiket szombaton láttak vendégül a Paksi Atomerőmű nyílt napján.

Révészné Hanol Erzsébet

A látogatók kisvonattal járták körbe az atomerőművet (Fotó: M. Gy.)

Dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató elmondta, régi hagyomány, hogy a társadalmi nyitottság jegyében minden évben meghívást kap a létesítmény környezetében lévő települések közül kettő-három lakossága. Ilyenkor vidám játékokkal és kulturális programokkal színesített napon rendhagyó erőmű-látogatásra nyílik lehetőség. Ezúttal Vajtáról és hosszú idő óta ismét Paksról fogadtak érdeklődőket, hogy a város azon lakói is képet kaphassanak a működésről, akiknek nincs erőműves kapcsolatuk.

Az üzemi terület bejárása kisvonattal történt, ez alatt a kicsiket többek között játékhorgászat várta a Látogatóközpont előtti szökőkútnál, illetve kézműves foglalkozásokkal, habzuhataggal is készültek számukra. A közös ebédet tortával fejelték meg, délután pedig Tóth Vera adott koncertet.

Dr. Kovács Antal hozzátette, hogy vasárnap az erőműves dolgozók számára tartanak családi napot, amely szintén több évtizedes múltra tekint vissza. Ezek az alkalmak a kikapcsolódás mellett azt a célt szolgálják, hogy a hozzátartozók is közelebbi információkat kaphassanak, és megismerhessék azt a helyet, ahol családtagjuk ha kell, ünnepnapon, hétvégén, éjszaka is jelen van. 

Nem titkolt cél az sem, hogy a következő generáció kedvet kapjon, ahhoz, hogy az atomerőműnél találja meg a hivatását. A kommunikációs igazgató elmondta, hogy reményeik szerint Paks I 2057-ig megkapja az üzemidő hosszabbítást, és ez azt jelenti, hogy a jövő dolgozói még az iskolapadban ülnek, sőt sokan közölük meg sem születtek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában