Visszatekintés

2023.10.08. 16:21

Kimentette a Sugovicából a fuldokló srácot

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

35 ÉVE a tengelici oktatási központ adott otthont a III. Országos Gombatoxikológiai Találkozónak. Az eseményről a Tolna Megyei Népújság 1988. október 10-i számában jelent meg híradás. „Dr. Lévai Judit, az OÉTI gombatoxikológiai osztályának vezetője elmondta, nagy lemaradást hoztunk be azzal, hogy 1985 óta hazánk legtöbb megyéjében – köztük Tolna megyében is – gombatoxikológiai laboratórium működik, így a gombák okozta mérgezések vizsgálati anyagait nem kell Budapestre küldeni. Sajnos, azt is el kell mondani, hogy az 1988-as év a gombamérgezések szempontjából kiemelkedő, mivel eddig több mérgezéses esetről érkezett jelentés, mint az elmúlt három év bármelyikében. Ezt Krasznai Attiláné, a Tolna Megyei Köjál gombatoxikológusa is alátámasztotta előadásában: megyénkben a találkozó napjáig 15 esetben 29 ember megbetegedését okozta a felelőtlenség. Sajnos, ez is több, mint 1985 óta bármikor.” 

35 ÉVE a Magyar Népköztársaság Életmentő Emlékérmét kapta meg egy dunaföldvári fiatal – jelent meg a hír a Tolna Megyei Népújság 1988. október 8-i számában. „A dunaföldvári Kis Ferenc – aki egyébként a PAV-os szakközépiskola 3. osztályos tanulójaként termelési gyakorlatát töltötte Baján – békésen üldögélt a Dunaparton, a Sugovica strandjának lépcsőjén, amikor a vízben egy furcsán kapálódzó fiúra lett figyelmes. A kétségbeesetten csapkodó fiatalt gyorsan elhagyta az ereje, már csak a feje búbja látszott ki a habokból, amikor Kis Ferenc ráeszmélt arra, hogy ebből komoly tragédia is származhat. Egy pillanatig sem tétovázott, bevetette magát a hullámokba, s a közben sokkos állapotba került fiút ügyesen átnyalábolva kihúzta a partra. Csak később jutott el a tudatáig, hogy megmentette egy ember életét.”

35 ÉVE a játékvezető fébeszakította a Siklós-Dunaföldvár labdarúgó NB III-as mérkőzést. A botrányról a Tolna Megyei Népújság 1988. október 10-i számában jelent meg tudósítás. „A 65. percben Kakas 20 méteres szabadrúgásból a jobb sarokba lőtt. 3-2. Izgalmassá vált a játék, miközben elszabadultak az indulatok, amelyeket a rendezők sem tudtak megfékezni, így a lefújás előtt öt perccel, a 85. percben félbeszakadt a mérkőzés. Ezt megelőzően a hazaiak kapusa Nagy, majd a vendégektől Szőke szintén durvaságért a kiállítás sorsára jutott. Majd egy magáról megfeledkező néző állítólag az időt húzó vendégeket akarta ily szokatlan módon játékra ösztökélni – beszaladt a pályára, és dulakodni kezdett az egyik siklósi játékossal, tumultus keletkezett, tettlegességre is sor került. Dunkler játékvezető azonnal félbeszakította a mérkőzést.” 

Hajdan című sorozatunk korábbi írásait ide kattintva olvashatja!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában