Szüreti felvonulás

2023.10.09. 07:30

Mindenkinek tetszett a fesztivál

Lovasok, fogatok és utánfutós kis traktorok színesítette menetet kísérhetett figyelemmel a közönség a Gyönki Szüreti Fesztivál nyitányaként.

Szeri Árpád

Lovasok, fogatok és utánfutós kis traktorok színesítették a menetet. (Fotó: M. D.)

A szombaton tartott rendezvény délután egy órától ezzel a látványos programmal indult, méghozzá szó szerint, hiszen a felvonulók az egykori Vásártértől kezdve bejárták a város nagyobb utcáit. Az öt megálló mindegyikén felcsendült a zene, és viseletbe öltözött táncosok tartottak tapssal honorált, alkalmi bemutatót. A helybeli lakók süteménnyel, itallal kínálták a menet tagjait. Az egyik fogaton ott lobogott a felvidéki Megyercs zászlaja, illetve a hintóban helyet foglalt – feleségével együtt – Molnár Zoltán, a szlovákiai község polgármestere. A látogatás annak köszönhető, hogy a második világháború utáni kitelepítéskor sok megyercsi talált otthonra Gyönkön.

A felvonulás az általános iskola udvarán zárult. Délután négy órától itt kezdődött a kulturális műsor, elsőként a helyi Szivárvány Óvoda Pillangó csoportja mutatkozott be. Rajtuk kívül Zsikó Zsuzsanna és a Tarsoly Zenekar,  a helybeli Grüne Wiese tánccsoport, a varsádi Remény tánccsoport és a Gyönki Tolnai Lajos Gimnázium kórusa lépett fel, nagy sikert aratva.

Az este kilenc órakor az iskola tornatermében kezdődő batyus bál az elöljárók – tehát a felvonuláson a bíró és bíróné szerepét betöltő fiatalok – nyitótáncával indult. A hajnalig tartó rendezvényen a Vagabund zenekar húzta a talpalávalót.

– Talán nem túlzás azt mondanom, hogy minden idők egyik legjobb szüreti fesztiváljának lehettünk részesei – mondta el lapunknak Szaka Gyula, Gyönk polgármestere. – Bár a rendezés az önkormányzat nevéhez fűződik, rengeteg partnert, segítőt, támogatót illet köszönet a sikeres lebonyolításért. Azt hangsúlyozhatom most is, amire megnyitó beszédemben felhívtam a figyelmet: az összefogás, a közös akarat és a sok munka nagyszerű rendezvényt eredményezhet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában