Néha nehéz eldönteni, segítek-e az adakozással

A kéregetők a városkép részeivé váltak. Vannak régi arcok, és sajnos rendre felbukkannak újabbak, fiatalok is. Van, aki erőszakosan lép fel, és az ember már messziről elkerüli, ha látja, más viszont alázatosan, bocsánatkérően fordul a járókelők felé. Az, hogy ki, milyen utat bejárva jutott odáig, hogy az utcán éljen, vagy hogy arra szoruljon, hogy másoktól pénzt, élelmet kéregessen, nem derül ki a néhány másodperces találkozásokból. Többnyire győznek az előítéletek. Tudjuk persze, hogy van, aki önhibájából jutott erre a sorsra, de olyan is, aki olyan körülmények közé született, hogy esélye sem volt egy jobb életre. A szegénység pedig újratermeli magát.

A minap az egyik bevásárló központ parkolójában jött oda hozzám egy nő. A szemében esendőséget, keserűséget láttam, és eszembe jutott róla az az eset, amelyről Tolnai Népújságban és Teol.hu oldalon is beszámoltunk. A vád szerint két férfi kizsákmányolt egy hányattatott életű, családi kötelékekkel nem rendelkező nőt. Őt nemcsak prostitúcióra kényszerítették, hanem koldulásra is. Ám azt a pénzt, amit a őt megsajnáló emberektől kapott, át kellett adnia a tartóinak, máskülönben megverték. Az futott át rajtam, hogy vajon mivel teszek jót a parkolóban hozzám lépő nővel? Lehet, hogy ő is hasonló helyzetben van? Ha pénzt adok neki, elveszik tőle, de ha üres kézzel állít haza, bántalmazzák? Végül szendvicset kapott tőlem, amiért nagyon hálás volt.