2023.12.09. 14:13
A gyerekek kellemesen elfáradtak a diáksport fesztiválon
A Tamási Városkörnyéki Diáksport Bizottság Gyönkön, a Tolnai Lajos Gimnázium tornacsarnokában Diáksport Fesztivált rendezett a városkörnyék első és második osztályos tanulóinak. A gyerekek kellemesen elfáradtak, kilencven perc alatt hajtották végre a gyakorlatokat.

A gyerekek kellemesen elfáradtak a diáksport fesztiválon (beküldött kép)
A rendezvényen közel száz diák vett részt a Tamási Würtz Ádám Általános Iskolából, a hőgyészi, a simontornyai és a gyönki iskolákból november huszonnyolcadikán. A tanulóknak olyan játékos ügyességi feladatokat kellett végrehajtani, amelyek az általános iskolai testnevelés tananyagból és a szivacskézilabdázásból már ismertek voltak a számukra.
A gyerekek kellemesen elfáradtak
A nyolc állomáson kilencven perc alatt hajtották végre a gyakorlatokat, félidőben egy rövid szünettel. Az állomásokon a gimnázium testnevelés fakultációs tanulói segítették őket.

– A gyerekek kellemesen elfáradtak, de a nagy sikerre való tekintettel, és leginkább a gyerekek kedvéért jövő tavasszal ugyanitt újra megrendezzük a fesztivált. A rendezvény szervezői: Farkas Attila és Balaskó László a Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium testnevelői. A szervezők nevében köszönjük a kísérő nevelők munkáját, aktív közreműködését – ismertette Bán-Kirchner Helga, a Hegyhát iskola intézményvezető-helyettes.