2023.12.22. 07:00
Karácsonykor is a rászorulókért dolgoznak
Cégek és magánszemélyek is segítik a szekszárdi járásban élő rászorulókat.

Mozgalmas heteken vannak túl a szekszárdi Humánszolgáltató Központ munkatársai, akik karácsony napjaiban sem pihennek
Fotó: Makovics Kornél
Mozgalmas heteken vannak túl a szekszárdi Humánszolgáltató Központ munkatársai, akik karácsony napjaiban sem pihennek: december 25-én és 26-án is ügyeleti rendben dolgoznak, hiszen krízishelyzet bármikor adódhat egy-egy nehéz sorsú család életében. Az elmúlt hetekben számos közösségi akciót, csoportoglalkozást szerveztek, adományokat gyűjtöttek, válogattak és csomagoltak, s a csomagokat 24-ig mindenkihez el is juttattak. Ez rengeteg munkával járt, Szekszárd mellett ugyanis még a járás 16 másik településén látnak el szolgálatot, 7-800 családnak – azaz több ezer embernek – nyújtva biztonságot.
– Mindezeken kívül a téli szünetben napközit is tartunk a gyermekeknek. Intézményünk nem zár be, folyamatosan dolgozunk, persze azért a kollégák mentális egészségére, fáradtságára tekintettel a szabadságolások is megtörténnek – nyilatkozta lapunknak Tolácziné Varga Zsuzsanna, a humánszolgáltató vezetője. – Ezeket úgy intézzük, hogy a központban mindig van valaki, aki segíteni tud. Krízis bármikor adódhat, ami azonnali segítséget igényel.
A náluk alkalmazásban álló hatvankettő munkatárs öt szakmai egységben dolgozik, ezek: a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, a Családok Átmeneti Otthona, a Hajléktalansegítő Szolgálat, a Közösségi Pszichiátriai Ellátás. A tevékenységük rendkívül szerteágazó: vannak, akik óvodákban és iskolákban látnak el szociális szolgálatot, vagy éppen napközit szerveznek.
Idén nyáron erre egyébként négy héten keresztül is lehetőség volt a tolnai vármegyeszékhelyen, az Erzsébet Alapítványhoz benyújtott sikeres pályázati anyagnak köszönhetően. Más dolgozóik a válsághelyzetbe került, lakhatási gondokkal küzdőknek nyújtanak ideiglenes szállást a szekszárdi Családok Átmeneti Otthonában. A hajléktalanellátás is a Központ munkatársainak feladata. Ők átmeneti szállással; éjjeli menedékhellyel, nappali melegedővel, népkonyhával és utcai szociális munkával, valamint pszichológiai tanácsadással segítik az otthontalanokat. És persze ott vannak azok a kollégák is, akik a Szekszárdon és a járáshoz tartozó többi településen segítik a nehéz helyzetbe került családokat, személyeket, legyen szó gyakorlatilag bármilyen problémáról.
– A 2023-as évet tekintve folyamatosan jelen voltunk a város, illetve a társult települések mindennapjaiban, életében. Rengeteg szakmai konzultációt szerveztünk azoknak a szakembereknek, akikkel a gyermekek veszélyeztetettségének a megelőzésén dolgozunk, az észlelő és jelzőrendszer tagjaival (iskola, óvoda, védőnő, orvosok, rendőrség, bíróság). Ezen kívül a szünetek idejére napközis foglalkozásokat szerveztünk, együttműködve a könyvtárral, a múzeummal, a Babits Mihály Kulturális Központtal. Családi Napokat, rajz és prózaíró versenyeket rendeztünk nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is – sorolta az idei év feladatait Tolácziné Varga Zsuzsanna.
Ezeket a munkákat jövőre is folytatják a humánszolgáltató dolgozói, akik nagyon várják már, hogy visszaköltözhessenek a felújított Vörösmarty Mihály utcai épületbe.
Cégek és magánszemélyek is segítik a rászorulókat
A gazdasági válság kézzelfogható jeleivel nap mint nap szembesülnek a központnál dolgozók a munkájuk során. A vezető úgy fogalmazott: „konkrétan éheznek emberek, nagyon nehéz sorsú családokkal, gyermekekkel találkozunk. Ezért is kértük az idei évben a támogatókat, hogy ne csak tartós élelmiszerrel, hanem azonnal fogyasztható ételekkel is támogassák a tevékenységünket, amit azonnal kioszthatunk."
Jó hír, hogy 2023-ban többen is megkeresték meg intézményt azzal, hogy segíteni szeretnének egy-egy, vagy éppen több családot. Ilyenkor ők közvetítői szerepet vállalnak és az adományozót megismertetik a rászoruló családdal. Ezen kívül egy edzőterem dolgozói 50 bejglivel és szaloncukorral segítettek a karácsony előtti időszakban. Kettő lelkes szekszárdi fiatalember megszervezte, hogy két héten keresztül meleg ételt visznek a Családok Átmeneti Otthona lakóinak.
Egy illatszergyártó és -forgalmazó vállalat pedig kettő millió forintos támogatást adott a Családok Átmeneti Otthonának. A pénzből felújításra, bútorok és egyéb eszközök beszerzésére is futotta. Szerencsére állandó támogatóik is vannak, akik élelmiszert, ajándékot visznek a Hajléntalansegítő Szolgálathoz és a Családok Átmeneti Otthona lakóinak. Az idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a „Cipősdoboznyi szeretet” akciót a Babits Mihály Kulturális Központtal közösen, s ennek kapcsán 715 csomag került a karácsonyfa alá.
Felajánlásokat mindig szívesen fogadnak
A Szekszárdi Humánszolgáltató Központ egész évben várja azokat a cégeket, magánszemélyeket, közösségeket, akik szívesen segítenék az intézmény rászoruló ügyfeleit. Elsősorban élelmiszerre, ruhára, játékokra van szükségük.
Az intézmény elérhetőségei:
7100 Szekszárd, szent István tér 10.
telefon: 74/511-474 és 511-482.
honlap: www.humanszekszard.hu
email: [email protected] és [email protected]