2024.01.28. 16:35
Jelzi az iskolához tartozást
Szalagtűző ünnepélynek adott otthont pénteken délután a Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.
Három osztály ötvennégy diákja kapott szalagot az ünnepélyen (Fotó: Makovics Kornél)
Az új szakképzési rendszerből adódóan ez alkalommal ötvennégy végzős vett részt ezen a jeles eseményen. A fiatalok a tizenegyedikes hentes és húskészítmény-készítő, az ugyancsak tizenegyedikes gazda, valamint a tizenharmadikos mezőgazdasági technikus és rendészeti technikus osztályok képviseletében vonultak a helyszínre, azaz a sportcsarnokba.
A közönséget és benne a diákokat Fülöp Mónika igazgató köszöntötte. Az intézmény vezetője egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a szalag jelzi az iskolához tartozást, illetve emlékeztet arra, hogy a végzősökre még komoly feladatok várnak a vizsgákon. A szalagokat a három osztályfőnök tűzte fel a diákok ruháira, majd ezt követően állófogadás várta az összes résztvevőt.
Szalagtűző a Csapóban
Fotók: Makovics Kornél