Két kutyát rázott meg

2024.01.12. 11:30

Pénteken állíthatják helyre a "rázós" villanyoszlopot Szekszárdon

Két kutyát is megrázott egy villanyoszlop Szekszárdon, az Ybl Miklós utcában. A szolgáltató szakemberei csütörtökön a helyszínre érkeztek és egyelőre lekapcsolták az ottani kandelábereket a hálózatról. A végleges helyreállítás pénteken történhet meg, ha minden nincs vezeték szakadás.

Bencze Péter

Két kutyát rázott meg egy villanyoszlop Szekszárdon (Illusztráció: Shutterstock)

Megrázó élményben volt része két kutyának Szekszárdon, erről egyikőjük gazdája számolt be a Facebookon. Amint azt korábban megírtuk, a nő arra panaszkodott, épp sétáltak a házi kedvenccel, amikor az állat szaglászni kezdte a kandelábert, majd egyszer csak „hirtelen fájdalmas vonyítások közepette kis híján egy autó elé ugrott.” A bejegyzés írója még azt is megjegyezte, hogy korábban, a szárazabb időszakban az oszloppal nem volt ilyen gond. Most viszont valami probléma lehet, mert néhány perccel később, ahogy távolodtak a lámpától, újra kutyavonyítást hallott. Amikor megfordult, akkor egy másik ebet látott, amit vélhetően szintén megrázott az áram. A nő szerint a jelenség azért is problémás, mert a valószínűleg sérült oszlop akár egy kisgyermekben is kárt tehet.

Pénteken lehet legkorábban végleges megoldás

Az eset miatt telefonon kerestük meg a városban az áramszolgáltatásért felelős E.ON Hungária Csoport szóvivőjét. Varga Ivett azt közölte, hogy kollégái a helyszínre mennek, megjavítják a szóban forgó villanyoszlopot. A cég sajtóosztályáról pedig időközben egy levél is érkezett szerkesztőségünkbe. Azt írták, lakossági bejelentést is kaptak a "rázós villanyoszlop" miatt, ezért a szakembereik még csütörtökön műszeres méréseket végeztek az Ybl Miklós utcai kandelábereknél. Az eszközök nagyon kis mértékű eltérést jeleztek, de a teljes biztonság érdekében átmenetileg, a pénteki részletes vizsgálatig szerelőik hat kandelábert kikapcsoltak.

A kandeláberek kikapcsolása a Munkácsy utcából a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház irányába tartó szakaszt érinti, emiatt a közvilágítás átmenetileg ott nem üzemel. A villanyoszlopok részletes vizsgálatát pénteken végzik a szerelők. Amennyiben panelhiba okozza az eltérést, a szakemberek azonnal kicserélik a hibás elemeket, ebben az esetben a lámpák már a hétvégén újra működni fognak az utcában. Amennyiben kábelhiba történt, megkezdjük a kábelcsere munkálatainak előkészítését. Ebben az esetben a végleges javítás hosszabb időt vesz igénybe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában