2024.03.04. 17:15
Rendkívüli testületi ülést hívtak össze Bátaszéken
Rendkívüli testületi ülést hívtak össze a múlt héten a Városházára, ahol olyan határidős kérdésekben döntöttek, mint a MECADOR Egészségügyi és Szolgáltató Kft. feladat-ellátási szerződésének elfogadása.
Forrás: BátaszékMost/Facebook
Valamint arról, hogy hat közfoglalkoztatott továbbra is segítheti majd a település hétköznapi teendőit – számolt be az ülésről a BátaszékMost hírportál.
Támogatják a helyi tűzoltókat
A Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság kérelemmel fordult a képviselőkhöz az önkormányzattal kötött szerződés módosítását kérve. A tűzoltóság sikeresen pályázott a Belügyminisztérium által kiírt támogatásra, mely teljes mértékben fedezte a múlt évi bér-, járulék és a működési költségek kiadásait.
Így az önkormányzat által a múlt évre a működéshez biztosított vissza nem térítendő 3,2 millió forintot „működési támogatásról” „felújítási és beruházási” célra szeretnék módosítani. A kérelmet a testület egybehangzóan fogadta el.
A városi könyvtár vezetőt keres
Az idén július 12-14. közt rendezik meg Besigheimben a nemzetközi Juxspiele/Eurómóka rendezvényt. A korábbi évekhez hasonlóan 10 fős játékos csapatot várnak 6 fiú és 4 lány részvételével, valamint egy 10 fős delegációt. A játékosok kiválasztása pályázat útján történik majd.
A Keresztély Gyula Városi Könyvtár jelenlegi vezetőjének az intézményvezetői megbízása 2024. február 29-val megszűnik. A vezetői pozícióra kiírt pályázatra benyújtott egy pályázati anyag a jogszabályi követelményeknek nem felel meg, mivel a pályázó a KER (Közös Európai Referenciakeret) B2 szintet elérő (haladó-középfokú) idegennyelv-ismerettel nem rendelkezik, ezért a pályázatot újra kiírják.
Addig, amíg nem sikerül a vezetői állást betölteni olyan személlyel, aki az előírásoknak megfelelő végzettséggel és hozzáértéssel bír, addig a jelenlegi vezető igazgatja a városi könyvtárat.