Megemlékezés

2024.03.15. 15:10

Szekszárdon százak köszöntötték az ünnepet a történelmi helyszínen – galériával

Százak és százak köszöntötték az ünnepet, emlékeztek az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra Szekszárdon a Béla király téren, ott ahol 176 évvel ezelőtt is ünnepelték a pesti forradalmat.

Szepesi László

Százak és százak köszöntötték az ünnepet Szekszárdon

Fotó: Kiss Albert

A himnusz hangjai után Gyurkovics János alpolgármester a templom lépcsőjén idézte fel a hajdan történteket. Ünnepi beszéde bevezetőjében történelmi példaként említette Gróf Széchenyi István naplójának 1848. március 15-i bejegyzését a Kossuth és Batthyány politikájával kapcsolatos véleménykülönbségről, melyet így zár: „Mit lehet tenni, Batthyány Lajost és Kossuthot kell támogatni. Hallgatnia kell minden gyűlölségnek, ellenszenvnek, minden becsvágynak.”

Említette, hogy akkor Szekszárdon a március 25-i közgyűlés népgyűléssé duzzadt, ahol sor került a liberálisok és konzervatívok két prominense, Bezerédj István és Augusz Antal közt a történelmi kézfogásra. Aztán beszélt, tényeket sorolva, hogy a reformkorban miként fejlődött a település, majd, hogy a forradalmat követő szabadságharcból Szekszárd is kivette részét, mondván, kudarcok és fényes győzelmek résztvevői voltak városunk fiai.

Nem volt célja történelemórát tartani, fejezte be ünnepi beszédét Gyurkovics János, de jó, ha rögzítjük, hogy van mire büszkének lennünk itt, Szekszárdon. S ha felnézünk az országzászlóra, jusson eszünkbe, hogy azért lobog ott, mert őseink minden időben, így 1848-ban és 49-ben is tettek azért. 

Az ünnepség a Garay János Általános Iskola diákjainak Márciusi hangok, jelképek, színek című, az évfordulóhoz méltó, pompás műsorával folytatódott. Zárásként pedig, az egyházi áldást követően a város, a vármegye vezetői, az intézmények, társadalmi és politikai szervezetek képviselői, Szekszárd lakói koszorúikkal, virágaikkal rótták le tiszteletüket 48-as emlékmű előtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában