Segítsünk a saját érdekünkben

2024.03.24. 07:00

Szúnyogok tömegére számíthatunk idén

Jellemzően március végén, április közepén szoktak az első aktív szúnyoglárvákra bukkanni, de az idei évben nagyon korán, már február végén megtalálták az első lárvákat Közép-Dunamentén, amely nem igazán gyakori, sőt igen furcsa – számolt be lapunknak Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének (MASZOSZ) elnöke.

Gazsó Rita

Szúnyogok elleni védekezésre szólítanak fel a szakemberek (Beküldött fotó)

A dunaföldvári szakember szerint ez amiatt történik, mivel télen sok volt a csapadék, emellett pedig nagyon korán felmelegedett az időjárás: februárban már olyan volt az idő, mint április-májusban szokott lenni. Kőszegi Dániel úgy véli, ez azt vetíti előre, hogy amennyiben nem válik aszályossá az időjárás, hanem csapadékos marad a tavasz, akkor a most látható kiöntések vagy pangó vizek megmaradnak, bennük a szúnyoglárvákkal. Ezt azt jelenti, hogy akár április második felére, legkésőbb május elejére rengeteg szúnyog, komoly szúnyoginvázió is jelentkezhet.

Mindezt összevetve azt mondhatjuk, idén egy nagyon szúnyogos tavasz végére, nyár elejére számíthatunk – fogalmazott. Kérdésünkre, hogy mit lehet tenni ez ellen, azt mondta, a lakosság is tud segíteni a rendkívüli szúnyoginvázió elkerüléséért, a szúnyogok szaporulatának visszaszorításáért, elsősorban ki-ki a saját magánterületén. Ennek érdekében egy közösségi oldalt is indítottak, Szúnyoglárva program néven, ahol tanácsokat adnak a lakosság számára abban, hogy mit tehetnek a saját élőhelyük körül, hogy ne szaporodjanak el nagymértékben a szúnyogok.

Segítsünk mi is a szúnyogok elleni védekezésben

– A legfontosabb, hogy szüntessünk meg minden pangó vizet az udvarunkban, a házunk környékén, hogy a szúnyogok ne tudják a nyílt vízfelületeket szaporodásra használni! Ugyanezen célból, a saját nyugalmunk érdekében fedjük le fedővel vagy szúnyoghálóval a vizes hordókat! A szúnyoginvázió érdekében ezt a védekezést az egész nyár folyamán folytassuk – ajánlja Kőszegi Dániel.

Hiszen miután a csípőszúnyog megcsíp minket, szeretteinket, családtagjainkat, majd azonnal keresi a pangó vizet és nagy az esélye, hogy ugyanabba a vizes hordóba helyezi majd el a petéit, mint amiből néhány nappal korábban maga is kikelt. Elkezdődik tehát az egész nyár folyamán tartó körforgás, amely addig tart, míg az időjárás engedi, vagy a hordóból el nem tűnik az utolsó csepp víz. 

Ezen felül abban segíthetnek még a lakosok, hogy azokon a településeken, ahol a biológiai szúnyoggyérítés előkészületei zajlanak, jelezhetik a helyi önkormányzatok felé az olyan helyeket a házak környékén, mocsaras területeken, ahol ilyen „szúnyoglárva keltető” pangó víz, pocsolya található. A bejelentéssel feltérképezhetik ezeket a területeket annak érdekében, hogy lárvairtószerrel kezelhessék – tanácsolta a szakember.

Már Szekszárdon is találkozhatunk idei szúnyoggal

A szúnyogok többféle fertőzést terjesztenek, ezért a védekezésre kérte tavaly a lakosságot a Népegészségügyi központ is. A helyzet tehát komoly, a napokban írtunk róla, hogy Szekszárdon már március közepén akadtak szúnyogok, a városházán ezért időben elkezdtek azon dolgozni, hogy nyáron senki ne féljen a szabadba menni a vérszívók miatt.

Egy nőstényszúnyog egy alkalommal többszáz tojást rakhat, amelyből az utódok kikelnek. A szúnyog átlagosan öt-hat hétig él, amely iszonyú mennyiségű vérszívót jelent – tudtuk meg. A közösségi szúnyogirtás mellett ezért érdemes a lakosságnak is megtennie, amit lehet a visszaszorításuk érdekében. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában