2024.04.15. 16:00
„Erőltetetten nem lehet jó szövegeket írni”
Már tizennégy évesen zenekart alapított társaival. Karrierjük nem indult zökkenőmentesen: logisztikai problémáik miatt nehezen jutottak el koncertezni, és így a rajongók szívéhez sem kerülhettek közelebb. Mondhatjuk úgy is, hogy a banda tagjai függtek a szüleiktől.
![](https://cdn.teol.hu/2024/04/TmiQwwfwF1BWXHam5sR3HElZ_qtNjIVUWS9DuwUgsPY/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllMzFlODhhOTNjMzRiM2M4OWMzNjJiNWNmNmFlZmZj.jpg)
Ha meghallgatjuk a MindsHall számait, talán az elsők között jut eszünkbe az AWS és Siklósi Örs személye, különösen a Várnék című daluk esetében. Petrits Norbert, a zenekar gitárosa a Hír.FM magazinműsorában többek között azt is elmondta, az emberek gyakran hasonlítják őket az országosan ismert együtteshez.
Norbert nemcsak azért tölt be fontos szerepet a banda életében, mert ő az egyik gitáros. A dalok szövege és az alap megírása is nagyrészt az ő feladata.
A szekszárdi metal bandának már elérhető az Álarc nevű albuma. Ezzel kapcsolatban a fiatalember elmondta, hogy tíz számot tartalmaz. Hozzátette, nem szokták elsietni az albumkészítést, mert egy dalnak a megírása is időt igényel. Erőltetetten nem lehet jó szövegeket írni.