Busónak is beöltözhettek

2024.05.26. 13:42

A végzetes ütközet városába utaztak

A magyar történelem sorsdöntő csatájának városába kirándultak nemrég a Szekszárdi Múzeumbarát Egyesület tagjai. A csapat Mohács nevezetességeivel ismerkedett, a nagy érdeklődésre tekintettel három napon belül két alkalommal is.

Szeri Árpád

A mohácsi Busóudvarban jelmezt is ölthettek magukra az SZME tagja (Beküldött fotó)

Mint azt Andrásné Marton Zsuzsanna, az SZME titkára portálunknak elmondta, ötven-ötven fővel utaztak a Volán menetrend szerinti kisegítő járatával a Duna-parti településre. Érkezés után megtekintették a Széchenyi teret, az ott található Városházát és annak dísztermét, valamint a Magyarok Nagyasszonya fogadalmi templomot.

A helyi idegenvezető ízelítőt adott Mohács színes történetéből, különös tekintettel a 1526-os csatára. Emellett érzékletesen részletezte a busójárás legendáját és a ma is élő néphagyományokat. Külön élményt jelentett a Búsóudvar és az ottani számos, felpróbálható jelmez, ezzel a lehetőséggel többen is éltek.

Miután elkötelezett múzeumbarátok látogattak a városba, így nem is lehetett kérdéses egy újabb szakmai program: az SZME tagjai tárlatvezetéssel tekintették meg a Kanizsai Dorottya Múzeum gyűjteményét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában