2024.05.20. 11:42
Jön a víz a tolnai holtágba a felduzzasztott Sióból
Pénteken délelőtt 9 órakor kinyitották a Kutyatanyai-zsilipet, érkezik a felduzzasztott Sió vize a tolnai holtágba – tájékoztatta lapunkat Beke Zsolt, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségének vezetője.
A szakember elmondta: múlt hét szerdán kezdték meg a Sió visszaduzzasztását a Sió-Árvízkapu lezárásával. Péntekre érte el a vízpótláshoz megfelelő szintet a Sió vízállása. A tervek szerint mintegy másfél-két hétig, azaz május végéig tart majd a vízpótlás. Mivel a pontytilalom is ekkor jár le, a magasabb vízszintek kevésbé lesznek zavaróak a horgászok számára.
![](https://cdn.teol.hu/2024/05/nqwEQEeVbJvvXw48iY3PaiH_otOVBfbB70Fphw5olrA/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMwOTdiOTc5ZmU3NzRiMjNiYTZjNTkyZjhlMTU3M2I4.jpg)
Pénteken a tolnai holtág vízállása 430 centiméter volt, várhatóan mintegy 460 centiméterig töltik majd a Holt-Dunát.
Az idei májusi vízpótlás az utóbbi időben megszokott gyakorlatot követi. A különbség az elmúlt évekhez képest egyrészt az, hogy idén a téli csapadékoknak köszönhetően magasabb induló vízszintről kezdődött a pótlás. A másik eltérés, hogy a májusi, a Sió duzzasztásával járó vízeresztést a halak természetes ívásához időzítették, ami a szaporodáshoz kedvező feltételeket teremtett. Az idei duzzasztásnak ebből a szempontból kisebb a jelentősége, mivel a 2024. évi rendkívül meleg március és április miatt a halak ívása nagyrészt már korábban lezajlott.