2024.05.30. 19:00
Micskó Márk az utánpótlásba is visszatér
Véleménye szerint az utánpótlás kulcsszerepet játszik a NB1-es csapat sikerességében, ezért is tölti be a következő szezonban a Szekszárdi WFC utánpótlásvezetői szerepét is Micskó Márk.
Noha ez nem jelenti azt, hogy távozna a felnőtt csapat éléről a Szekszárdi UFC női labdarúgó-szakosztályának vezetője. A Hír.FM magazinműsorának azt nyilatkozta, csupán két legyet üt majd egy csapásra, és már alig várja a következő szezont.
![](https://cdn.teol.hu/2024/05/75F5cMgHH0XcAG0aFOgTuXMpJhnzY1SPDobodaR8dyY/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjYjlhZTAzZTU2YzQ3ZmQ5OGU4OGRkNDlhZGYwOTI4.jpg)
Micskó Márk az elmúlt időszakot vegyes érzésekkel értékelte. Sajnos a tavaszi időszak során a sors nem kímélte a csapatot. A szűkös keret miatt adódott olyan alkalom, amikor tizenhárom emberrel kellett pályára lépni, tehát egy meccsen mindössze két cserejátékosuk ült a kispadon. A fogyatkozásban közrejátszott, hogy télen a három amerikai légiósuk közül csak Brianna Taylor tért vissza, Keeley Marie Ayala és Alexandria Marie Stubblebine távoztak.
Mellettük megannyi labdarúgó hölgy nem tudta vállalni a játékot különböző elfoglaltságok miatt. Ennek ellenére a tavalyihoz képest jobb eredményt sikerült elérniük. Az akkori négy győzelem, két döntetlen, és tizenhat vereség után idén öt győzelemmel, öt döntetlennel, és tizenkét vereséggel végeztek a Simple Női Liga NB1. tabellájának tizedik helyén.
A vezetőedző elsődleges célja jövőre is a bennmaradás, aztán ha az megvalósult, utána még nagyobb eredményekről is beszélhetünk.