2024.06.11. 16:00
Sikert sikerre halmoznak a Szekszárdi I. Béla Gimnázium ifjú kutatói
Legutóbb a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) döntőjén mérettette meg magát a Szekszárdi I. Béla Gimnázium kutató párosa, Frei Márton és Sánta Benedek. Témakörük a talajok vízmegtartó és áteresztő képessége.
A képen balról: Frei Márton, Barocsai Zoltán, Sánta Benedek
Forrás: TEOL
A fiatalok felkészítő tanára, Barocsai Zoltán, földrajz-történelem szakos pedagógus szerint a földrajz ezen tananyagának még rengeteg kivesézetlen része van, úgyhogy a jövőben is ezen a téren folytatják közösen a kutatást. Az OTIO-val párhuzamosan rendezték a Kutató Diákok Mozgalma által meghirdetett Tudományos Poszter és Esszéversenyt, amelyen szintén részt vett Márton és Benedek. A Poszterversenyen másodikak lettek, az Esszéversenyen viszont nem találtak legyőzőre, és felállhattak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.
Az idei tanévre véget értek a versenyek, de többek között tanáruk, Barocsai Zoltán azt mondta a Hír.FM magazinműsorának, hogy várják már a szeptemberi kezdést. Az első félév a terepmunkáról, második pedig a laboratóriumi tevékenységről szól majd.