Sokszor pikáns, ízes meséivel a közönség kedvence lett István

A közelmúltban jelent meg Sebestyén István székely ének- és mesemondó Hálaadás című könyve. A Kakasdon élő, hatvankét éves szerzőnek ez a negyedik kötete. Székely hálaadó imákat, népénekeket, balladákat ad közre benne, s néhány saját írást ifjúkori élményeiről. Bukovinából áttelepült család tizedik gyermekeként nőtt fel, édesapja furfangos észjárású, tréfakedvelő ember volt. A könyv CD-mellékletet is tartalmaz, mely igazolja, hogy nem véletlenül nyert Sebestyén István országos és Kárpát-medencei énekversenyeket, s nem véletlenül kapta meg a népművészet mestere címet.

A hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években a bonyhádi Salamander cipőgyárban dolgozott. Annak megszűnését követően, gyakorlatilag a körülmények, a megélhetési gondok kényszerítették az előadóművészi pályára. Azóta ízes, sokszor pikáns meséivel, dalaival a közönség kedvencévé vált. Arra a kérdésre, hogy vallásos-e, mint a legtöbb székely, és ha igen, akkor hogyan egyeztethető ez össze a sokszor pajzán szövegekkel, így felel:

– Nemcsak vallásos vagyok, hanem élem a kereszténységet. De ez nem jelenti azt, hogy száműzöm a jókedvet. Vidám vagyok, életszerető, akitől nem idegen a sikamlós, székely góbéság, csak éppen nem alpári módon adom elő a mesét. Megvannak mindenre a kerülgetős szavak, amit a hallgatósággal összekacsintva, egyformán értünk. Például a Szegény ember bőrpuskája címből mindenki első hallásra sejti, hogy miről is van szó.

Évente körülbelül száz fellépése van Sebestyén Istvánnak. Előfordul, hogy meglepetésvendégnek hívják egy szülinapi partira, de többezres hallgatóság előtt is sokszor lép fel. Visszatérő vendég Kapolcson, a Művészetek Völgyében, Verőcén, a Csattogó-völgy székelyfesztiválján és az erdélyi világtalálkozókon. A cipőgyári évek előtt gyermekszínész volt – egyik nővére rendezőként végzett –, s most visszatért a neki rendelt mesterséghez. Szórakoztat, énekekkel, történetekkel, változatosan. Kétszer egyformán még soha nem mondott el egy mesét. Erre büszke is:

– Az a fontos, hogy az emberben megszülessenek a képek és szeresse a szavakat. Ha megvan a kép, amiről beszélni akarok, a megfelelő mondóka is kikerekedik hozzá. Aki tud két mesét, abból könnyen kanyaríthat egy harmadikat. Amikor gyerekeket tanítok táborokban, azt a feladatot adom nekik, hogy foglalják össze két-három mondatban a lényeget. S mikor látom, hogy él bennük a kép, hozzátehetik a többit. Végül is ez a művészet: fogunk valami alapanyagot, és hozzáadjuk a csak ránk jellemző pluszt.