rajzpályázat

2019.01.11. 15:30

Ihletetten alkottak a tanulók a Wass Albert rajzpályázaton

Szeri Árpád

Fotó: Máté Réka

Közel százötven alsó és felső tagozatos tanuló alkotott elmélyülten szerdán a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ nagytermében. A kisdiákok az intézmény által évről évre meghirdetett Wass Albert-rajzpályázat keretében bizonyították tudásukat. Ahogyan korábban, az ihletettséget most is az író egy-egy művéből – Isten kardja, illetve a Mese a tavasz-ébresztő kis cinegéről – nyerhették a fiatalok. Juhász Józsa igazgató elmondta, hogy a felkészítésben előzetes segítséget nyújtanak a pályázaton induló iskolák pedagógusai, tehát a tanulók már kész tervekkel érkeznek a művelődési központba.

A kiállítóterembe összesen száznegyvenkét, különböző technikákkal készített alkotás kerül, ezeket lehet megtekinteni a szombati megnyitótól a hónap végéig.

Szombaton egyúttal megtörténik a díjkiosztás is, a legjobbak könyvutalványt, rajzeszközöket kapnak. Ezt követően a közönség a létesítmény közelében található Wass Albert-szobornál megemlékezik a néhai író-költőről. A rendezvényt vérpezsdítő táncház zárja a Csurgó együttes közreműködésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában