kiállítás

2020.01.10. 15:30

Bornai Tibor festményei láthatóak Tamásiban

Brunner Mónika

Forrás: Beküldött kép

A KFT együttes billentyűse, Bornai Tibor zenész, énekes, zeneszerző, dalszövegíró, festőművész kiállítása nyílt meg szerdán a Tamási Galériában. Az Artisjus-díjjal, a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével, az Év Szövegírója címmel kitüntetett ismert művész azt mondta lapunknak, nagyon kedves emberek jöttek el a megnyitóra, nyitott szívvel fogadták.

–Talán nem tudták eldönteni, hogy a festőt vagy a zenészt találják ott a kiállítóteremben, és én próbáltam mind a kétféle elvárásnak megfelelni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan kiállítóteremben lógnak a képeim, ahol egy eredeti Salvador Dalí is van a falon – mesélt a megnyitón tapasztalt élményeiről Bornai Tibor.

Bornai Tibor. Beküldött kép

– Ha jól emlékszem, huszonkilenc képem alkotja a kiállítást. Olyan büszke vagyok, hogy alig bírom begombolni az inget. Nagyon nagy szeretettel festettem a képeimet, és remélem, hogy ez sugárzik belőlük – mondta.

A Tamási Galéria lapunkat arról tájékoztatta, hogy Bornai Tibor gitárkísérettel előadott zeneszámok között mesélt a képekhez, dalokhoz fűződő emlékeiről, családjáról. Dédnagymamája testvére Fadrusz János, a 19. századi magyar történeti szobrászat egyik legnagyobb alakja. Apai nagyapja ígéretes szobrásztehetségnek indult, de még mielőtt pályafutása elkezdődött volna, elesett az I. világháborúban. Édesapja sokat fáradozott azon, hogy művész felmenőjének elismertséget szerezzen, de ez sok évvel később neki sikerült. Családi történetein túl hallhattak kisdobossá válásáról, iskolai padtársáról, egy tengerentúlra tartó repülőútjáról is.

A kiállítás február másodikáig tekinthető meg a galéria nyitvatartási idejében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában