2020.09.11. 12:30
Örömmel tölti el, hogy bemutatkozhat a szekszárdiak előtt
202009090_Kapots_Ildikó_kiállítás_megnyitó_KA_TN
Fotó: Kiss Albert
Kapots Ildikó „Keresztmetszet” című kiállítása október kilencedikéig tekinthető meg a Babits Mihály Kulturális Központ Bakta Galériájában.
– A cím arra utal, hogy az összes, eddigi életemben készült alkotás közül választottuk ki a kiállítás anyagát. Így ezekben benne vannak a történések, amiket átéltem, az állomások, amiket megjártam. Éltem Kecskeméten, Pécsett, jelenleg Baján lakom és Szekszárdon dolgozom. Szerepelnek itt a legfrissebb műveim mellett az egyetemi évek alatt készültek is.
Komoly feladvány volt, amit a rendezés jelentett, mert soha nem láttam eddig így együtt és ekkora térben a képeimet. Eléggé különbözőek az alkotások, amelyek egymás mellé kerültek, mégis törekedtünk arra, hogy önmagukban is működjenek. Újszerű számomra a kulturális központ tágas kiállítótere, de elégedett vagyok az eredménnyel, egységes kiállítás kerekedett az anyagból. Váratlanul kaptam ezt a meghívást, örömmel tölt el, hogy ezáltal a szekszárdiak előtt bemutatkozhatok – nyilatkozta Kapots Ildikó.