Zene

2022.10.01. 20:17

Jubileumi koncerttel ünnepelt a negyven éve alakult együttes

Jeles nap tiszteletére csendült fel reggel a zene Szekszárdon. A muzsika este is javában szólt. A nagyhírű együttes fellépéssel ünnepelte negyven éves születésnapját.

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

Muzsikaszó csendült fel a megyeszékhelyen a Zene Világnapja alkalmából. Szombaton délelőtt kilenc órától a Liszt Ferenc Zeneiskola árkádja alatt az Ifjúsági Fúvószenekar Szekszárd adott negyvenöt perces koncertet. A csapat, Kolozsvári Gábor és Kovács Zsolt művész tanárok vezényletével, az erre az alkalomra szánt, könnyedebb szerzeményekkel szórakoztatta a járókelőket.

Délután ót órától a Städtisches Orchester Albstadt szimfonikus fúvószenekar mutatkozott be a Babits Mihály Kulturális Központ előtti téren. A közönséget, illetve a vendégszereplő művészeket Berlinger Attila, az intézmény igazgatója köszöntötte.

A Németország Baden-Württemberg tartományából érkezett együttest a szekszárdi születésű Hepp Attila művészeti vezető irányítja. A zenekar Höchtstufe, azaz Németországban a legmagasabb minősítéssel rendelkezik. Jelenleg körülbelül ötven, átlagéletkorát tekintve húsz és harminc közötti zenész alkotja. A formáció műsorkészlete a koncertfúvós szerzeményektől a big band zenéig és a populáris szórakoztató műfajig terjed.

A Művészetek Házában este hét órától kezdődött a Szekszárd Jazz Quartet jubileumi koncertje. Az 1982-ben alakult, eredetileg hármasfogatban zongora, nagybőgő és dob szólalt meg, majd ehhez a hangszer sorhoz csatlakozott a vibrafon is. A legendás, klasszikus négyes – dr. Hulin István, Lőrinczy Gyula, dr. Kelemen Endre és dr. Radnai Tibor – rengeteg koncertet adott Európa számos országában és hazánk kiemelt jelentőségű színpadjain, így a Zeneakadémián is. Munkásságukat tizenegy lemez is fémjelzi. Négy éve, az alapítók hagyományait megőrizve, újjáalakult a zenekar. Soponyai József a zenekar régi, oszlopos tagja jelenleg is játszik, dobol a csapatban és viszi tovább a negyven éves Szekszárd Jazz Quartet egyedi hangzását.

Cseke Gábor a trombitát, Barta Balázs a gitárt, Matók Ákos a szaxofont, Szűts Huba Ákos a nagybőgőt szólaltatja meg. A szombati, díjmentesen látogatható koncerten fuvolán Ágostonné Béres Kornélia, vibrafonon Rizner József közreműködött, Orbán György verset mondott.

A fellépéseken a Szekszárd Jazz Quartet egyaránt megszólaltat saját szerzeményeket, valamint jazz klasszikusokat. A csapat arra törekszik, hogy mind a jazz kedvelőknek, jazzértőknek, mind pedig a lelkes, zeneszerető közönségnek kiváló szórakozást nyújtson.

Az est egyik megkapó színfoltjaként a második félidőben Béresné Kollár Éva művészeti vezető növendékei, azaz a Tücsök Zenés Színpad szólistái három szerzeménnyel adóztak a sok közös koncert emlékének.

Yehudi Menuhin kezdeményezte 

Az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) tudományos, oktatási és kulturális szervezete Yehudi Menuhin kezdeményezésére nyilvánította október elsejét a Zene Világnapjává. Mindez 1975-ben történt, azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak. 

A világhírű hegedűművész szerint az ezerarcú muzsikát megismernünk azért fontos, mert közelebb hozza egymáshoz az embereket és a kultúrákat. Minderről így nyilatkozott: „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói. 

(…) Most, a Zene világnapján akár aktív művelői, akár passzív élvezői vagyunk ennek az isteni adománynak, gondoljunk azokra, akik énekelnek, muzsikálnak, tanítanak belső igényességük által, természetes emberi vággyal. Gondoljunk rájuk szeretettel, mert segítenek minket, célt adnak, rendre és türelemre tanítanak. Megteremtik bennünk – ha hagyjuk – a Kodály megálmodta »nagy Harmóniát «, amikor majd igazán azt mondhatjuk: Örvendjen az egész világ!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában