Illyés Gyula születésnapja alkalmából

2022.11.30. 10:30

A százhúsz éve született költő előtt tisztelegtek

Huszonhatodik alkalommal szerveztek szavalóversenyt Illyés Gyula születésnapja alkalmából Felsőrácegresen, a költő egykori iskolájában.

Ábrahám-Gazsó Rita

Szavalóversenyt szerveztek Illyés Gyula születésnapja alkalmából. (Beküldött kép)

A megmérettetésre Cecéről, Nagydorogról, Simontornyáról, Bonyhádról, Bajáról, Szekszárdról és a helyi iskolából is érkeztek résztvevők. Az Illyés Gyula születésének 120. évfordulója alkalmából megrendezett versenyhez illusztris zsűritagokat sikerült megnyerni: Bobory Zoltán költőt, írót, előadóművészt és szerkesztőt, a székesfehérvári Vörösmarty Társaság elnökét, Tolcsvay Béla Kossuth-díjas magyar gitárost, énekest, zeneszerzőt és szövegírót, Csötönyi László versmondót, tanárt, közművelődési szakembert, valamint Szőke Bernadett hajdani versmondót, az iskola pedagógusát, a Szülőföldünk Nagyjai Emlékbizottság tagját.

Bertalan Adrien, a helyi Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium Pálfai Általános Iskolájának tanára elmondta, a versenyzők három kategóriában indultak, az ötödikes-hatodikos korosztályból az első helyet Farkas Rafael hatodikos bajai diák, a másodikat Asbóth József, ötödik osztályos cecei, míg a harmadik helyet Béndek Barnabás hatodikos pálfai iskolás, a Székesfehérvári Vörösmarty Társaság különdíját Asbóth József 5. osztályos cecei diák nyerte el.

Tolcsvay Béla gitárjátékkal tisztelgett a költő előtt (Beküldött kép)

A hetedik-nyolcadikosok mezőnyéből a legjobb helyezést Somogyvári Ákos hetedikes pálfai tanuló, a másodikat Kerekes Sámuel nyolcadikos bajai diák, a harmadikat a nyolcadik osztályos pálfai Nyári Katalin Ágnes, a zsűri különdíját pedig a szintén pálfai és nyolcadikos diák, Kováts Lilla Erika érte el. A középiskolások mezőnyéből legjobbnak a tizenkettedik osztályos Főglein Liza Katót, a szekszárdi Garay János Gimnázium diákját találta a zsűri.

A második helyen a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumból érkezett, tizedikes Deér Zsuzsanna végzett, a harmadik helyezést megosztva pedig a Szekszárdi Garay János Gimnázium két diákja, a tizenegyedikes Deli Áron és a tizedikes Gerőfi Vanda kapta.

A versek elhangzását követően a résztvevők megkoszorúzták Illyés Gyula mellszobrát, majd egy kis műsor következett. Bobory Zoltán pár mondattal méltatta a költőt, Tolcsvay Béla gitárjátékkal, Szőke Bernadett prózai részlet felolvasásával, Dörnyei Szonja, a helyi iskola második osztályos tanulója és Bertalan Adrien a Szülőföldünk Nagyjai Emlékbizottság elnöke versekkel tisztelegtek a költő előtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában