TV-Ajánló

2023.07.24. 11:22

Lennont 43 éve gyilkolták meg

A Beatles robbanás című angol dokumentumfilmet 2008-ban mutatták be, és a The Beatles világhírű zenekar felemelkedését mutatja be interjúkon, híradófelvételeken és tévés fellépéseken keresztül.

Brunner Mónika

Illlusztráció: Shutterstock

A The Beatles 1960-ban Liverpoolban alakult együttes tagjai John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr voltak. Minden idők legbefolyásosabb zenekaraként emlegetik, mely fontos részét képezte a hatvanas évek ellenkultúrájának, és a populáris zene művészeti formaként való elismerésére törekedett. A Beatles az 1950-es évek rock ´n´ rolljában gyökerező hangzása innovatív módon ötvözte a klasszikus zene és a hagyományos pop elemeit. 

A népzenétől és az indiai zenétől egészen a hard rock műfajig mutatták be zenei tudásukat, a zeneipar számos aspektusát forradalmasították. Alig néhány évvel a megalakulásuk után váltak nemzetközi sztárokká, valamint Nagy-Britannia kulturális újjáéledésének vezető erejévé. A közös útjuk azonban nem tartott sokáig, 1970-ben szakítottak egymással, ezután minden főtagjuk szólóművészként folytatta tovább a sikerszériát. 

 

A nagyközönség számára a Beatles a mai napig létező és hatalmas sikerű zenekar, és még mindig nehéz tudomásul venni, hogy megalakulásuk után csak húszévnyi élet adatott frontemberüknek, akit 1980 decemberében New Yorkban agyonlőtt egy őrült. John Lennont azóta sem feledik, a fenti fotója például egy emlékbélyegen látható, amelyet Gibraltár bocsátott ki az emlékére. George Harrison 2001-ben hunyt el tüdőrákban, Paul McCartney és Ringo Starr zeneileg továbbra is aktív. 

A Beatles robbanás, angol dokumentumfilm, Filmbox Family, hétfő 16.10. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában