Kiállítás

2023.11.30. 14:49

Ollé Róbert gyakran ötvözi fotóin a vasút és a természet iráni szeretetét

Ollé Róbert vasút világát bemutató fotóiból nyílt kiállítás a napokban Dombóváron, a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégiumban.

Révészné Hanol Erzsébet

Fotó: TMSZC

Az alkotó vasúti-villamos-járműszerelő tanoncként került a dombóvári fűtőházba, ahol idén éppen harminc éve dolgozik, húsz éve művezetőként. A fotózás az 1990-es évek második felében kezdte el érdekelni, majd 2011-ben kapcsolatba került a „Légy képben!” fotóklubbal. Itt Tilinger Sándor és Nagy Csaba voltak azok, akik mentorként segítették. A vasút mellett a természet foglalkoztatja, nem áll tőle távol, hogy képein ötvözze e két területet.

A fotóit kiállításokon és galériákban már többször láthatták az érdeklődők. A mostani alkalom két szállal is kötődik az Apáczai Technikumhoz: egyrészt az iskolában hagyományosan oktatnak vasúti szakmákat, sok diákjuk tanul a dombóvári fűtőházban, másrészt Ollé Róbert is az iskola diákja volt, hiszen ott szerezte meg érettségi bizonyítványát munka mellett, esti tagozaton. A megnyitó közreműködői az iskola jelenlegi tanulói voltak.

A tárlatot 2023. december 18-ig lehet megtekinteni az iskola aulájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában