2024.03.07. 07:30
Az ősszel alakult képzőművész csoport első kiállítása
Hat amatőr képzőművész: Bacsné Székely Sára, Bagosi Eszter Boglárka, Both Józsefné, Kovács Béla, Szabó Bertalan és Vassné Hárfai Aranka. Ők a Mozaik – Alkotó Baráti Társaság tagjai.

Bagosi Eszter Boglárka (balról ül), Both Józsefné, Vassné Hárfai Aranka, Szabó Bertalan (balról áll), Bacsné Székely Sára, Kovács Béla
Fotó: A szerző fotója
Ősszel alakult a csoport, most, március 5-én nyílt az első kiállításuk a mözsi művelődési házban. Ott, ahol a törzshelyük van, ahol minden kedden találkoznak, és együtt alkotnak.
A tárlatmegnyitón közreműködött Víghné Székely Rozália (vers) és Tóth István (gitár). A műsorközlő Józsa Jácint volt.
A helyi viszonylatban nagyszámú, mintegy hetven fős közönséget Szabó Bertalan köszöntötte. Kifejezte köszönetét azért, hogy helyet kaptak, otthonra leltek a művelődési házban, és bemutatta egyenként a társait, akiknek a képei a falakra kerültek.

– Kis közösséget akartunk létrehozni – hangsúlyozta –, csak akkorát, melyben nem veszünk el, melyben családiasan, egymásra figyelve tevékenykedhetünk. Bízunk abban, nemcsak mi, de Mözs is profitál abból, hogy itt vagyunk. A csoport nyitott, csatlakozhatnak az alkotni vágyók.