Mi inspirálhat egy huszonévest arra, hogy ötszázoldalas regényt írjon?

– Mi inspirálta arra, hogy ilyen hosszú regényt írjon? 

– Általános iskola harmadik osztályában kaptam az első könyvemet, ami egy sci-fi regény volt. Persze akkor még nem voltam elég érett, hogy el is tudjam olvasni, viszont belekezdtem. Annak ellenére pedig, hogy abbahagytam, az olvasás miatt megjött a kedvem saját történetek alkotásához, így rövid, meseszerű próbálkozásokat már papírra vetettem. Vagyis általános iskolás alsós korom óta foglalkoztat az írás. A felnőtté válásom ideje alatt legalább fél tucat történet pattant ki a fejemből, amelyeket megkíséreltem leírni. Persze a legtöbb nem sikerült, sosem fejeztem be, viszont akadt egy-kettő, amit végül az utolsó betűig leírtam. Ilyen a Verseny a Halállal is, ami tény és való, hogy elég hosszúra sikeredett. Viszont mikor elkezdtem, egyáltalán nem tudtam, hogy mekkora lesz a terjedelme. Nekem csupán az íráshoz volt kedvem és motivációm, a történet terjedelmét nem határoztam meg előre. Mondhatni nekem is meglepetés lett a végeredmény, már, ami az oldalszámot illeti.

– Milyen volt az írás folyamata? 

– Hosszú, extrém hosszú, ugyanis több, mint négy évig tartott. A történetet rengetegszer átdolgoztam, kisebb-nagyobb részleteket folyamatosan javítottam, sokszor pedig több hónapnyi pihenőt tartottam. Emiatt lassan haladtam, azonban az első betűtől az utolsóig élveztem a folyamatot. Elvégre én mindig is magamnak írtam, mert élveztem, hogy egy saját világot hozhatok létre, amiben én alakítom a szereplőim sorsát. Tehát az írás egyfajta szórakozás volt számomra, mintha más kimenne horgászni vagy leülne videójátékozni. Sosem volt teher, hogy írnom kell, minden percét szerettem.

– Hogyan osztotta be az idejét és a témákat? 

– Ahogy korábban említettem, sok pihenőt tartottam a regény megalkotása alatt, mert olykor nem éreztem ihletet, illetve nem volt kedvem írni. Viszont, mikor megjött az ötlet és a kedv, akkor amikor csak tudtam, írtam. Az időmet nem osztottam be tudatosan, de valahogy a hétköznapokban is mindig találtam egy kis időt, mikor a regénnyel foglalkozhattam. A könyv java részét, sőt, talán az egészet az egyetemi éveim alatt írtam meg, így szerencsére még annyira nem voltam elfoglalt, több szabadidőm akadt. A témákat sem osztottam fel. Bár tudtam, hogy az elejétől a végéig pontosan hogyan épül fel a regény cselekményvázlata, én szép sorban haladtam fejezetről fejezetre. Sosem ugrottam előre egy fordulathoz vagy egy izgalmas részhez. Úgymond mindig „elírtam” magam addig.

– Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a projektben? 

– Mivel nem azzal a tudattal kezdtem el írni, hogy én író leszek, így nem volt rajtam különösebb teher vagy nyomás. Azért írtam, mert kedvem volt, és nem zavart a tudat, hogy a végén talán sosem kerül ki a polcokra a történet, amit alkottam. Fentiekre tekintettel a legnagyobb kihívás a regény befejezése volt, amit szerintem jól tükröz az is, hogy nagyon hosszú ideig készült. Nem egyszer támadtak kétségeim afelől, hogy valaha befejezem, de szerencsére végül nem maradt félben.

– Milyen üzenetet szeretne közvetíteni olvasóinak ezzel a regénnyel? 

– Tudatosan nem építettem konkrét üzenetet a regénybe. Viszont így utólag azt mondanám, hogy talán a kitartás és annak eredménye az, ami a legjobban megmutatkozik a történetben, mint üzenet. Hogy, ha nem adja fel az ember, akkor előbb vagy utóbb, de eléri a céljait.

– Melyik karakter vagy szál volt a kedvence a történetben? 

– A cselekményszálak között nem tudnék különbséget tenni. A karakterek közül viszont különösen szerettem Roro-t, Zen-t és Kane-t. Az első kettőt azért, mert ők a regény alapvető humorforrásai, a harmadikat pedig azért, mert ő megy keresztül a legnagyobb jellemfejlődésen.

– Hogyan hatott az életére az írás folyamata és az elkészült mű? 

– Az életemben nem állt be változás azzal, hogy megírtam a regényt, majd pedig kiadták könyvként. Nem változtak meg a hétköznapjaim. Viszont elértem egy célt az életemben, amit még kiskoromban, gyakorlatilag az első írásfoszlányaim megalkotásakor tűztem ki magam elé: író lettem és van egy könyvem. Ez az eredmény pedig elégedettséggel tölt el. Ez volt az első regényem, aminek úgy álltam neki, hogy előre megterveztem a cselekmény teljes vázlatát, az összes nagyobb és kisebb fordulatot. Emiatt sosem akadtam el az írásban, mert nem kellett azon gondolkodnom, hagy ezután a fejezet után, mégis mi következzen. A tervezésnek köszönhetően gördülékenyen tudtam írni.

– Várható-e folytatás?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de jelenleg még nem álltam neki a második résznek. Fejben már nagy vonalakban összeraktam, hogy miről szólhatna a közvetkező regény, azonban az ötlet még nagyon kidolgozatlan. Viszont biztos vagyok benne, hogy idővel ráveszem magam arra, hogy újra írjak, elvégre a világ, amit a regénynek alkottam, túl nagy ahhoz, hogy kihasználatlanul hagyjam.