Török Levente alkotói utazása az absztraktig, és még azon is túl

– Korán megmutatkozott a tehetsége? 
– Már ötéves korom óta rajzolok és festek – mondja Török Levente, az Erdélyből áttelepült képzőművész, aki télen a fővárosban, tavasztól őszig Pálfán él és alkot. – Marosvásárhelyen nőttem fel, az ottani Üvegipari Vállalatnál formatervezőként dolgoztam. Üvegművészként már 22 évesen első díjat nyertem a bukaresti Üveg és Kerámia Biennálén. Felfedezőmnek, mentoromnak Nagy Miklós Kundot tartom, aki a most megjelent képzőművészeti albumom előszavát írta. 

– Ő is áttelepült? 
– Nem, maradt Erdélyben, de onnan is figyelemmel kíséri a munkásságomat.

– Ez a kiadvány egyfajta összegzésnek, alkotóipálya-bemutatásnak tekintendő? 
– Az összegzés lassan időszerű lesz, hiszen 68 éves vagyok, ám ebbe a katalógusba csak a legutóbbi korszakom, a gesztusfestészet közel negyven reprezentáns alkotása került. 

– Milyen korszakai voltak még az üvegművek és a gesztusfestészet között? 
– Éles határok nincsenek, ez olyan fejlődési folyamat, amit az állandó útkeresés és újkeresés jellemez. Párhuzamosan is futnak dolgok, aztán van, ami elmarad, van, ami továbbhalad, változik, visszatér. Készítettem agyagszobrokat, a mail artban (küldeményművészet) is aktívan részt vettem. Festőként, ahogy mindenki, én is realista, figurális képekkel kezdtem. Onnan lassanként eljutottam az expresszivitásig, majd a realizmust elhagyva, kibontakoztam az absztraktban. S annak egyik ága a gesztusfestészet, amivel körülbelül négy éve foglalkozom. Kiállításterveim is vannak természetesen. 

– Ha valaki tud „szépen” rajzolni, festeni, tájakat, embereket, miért izgatja az elvont ábrázolás? 
– Azért, mert úgy érzem magam szabadnak. Nincsenek kötöttségek, nem azt másolom, amit látok, mert azt a fényképezőgép sokkal jobban „lemásolja”. Nálam lelki, szellemi ábrázolás történik. S miközben az érzelmeimet érzékeltetem, a világ aktuális problémáit is megjelenítem a mondandómban. Jó, ha a néző meg tudja fejteni a mű hangulatát, üzenetét, de az se kötelező. Ha ő mást szűr le belőle, ha mást lát benne, ha rá másként hat, az sem tragédia, hanem lehetőség. 

– Sok a szürke-fekete-fehér alkotása. Miért? 
– Grafikában vagyok igazán erős. A kollázsos kompozíciók különösen megmozgatják a fantáziámat. Kísérletezek anyagokkal, formai megoldásokkal, szemléleti és szemléltetési módokkal. Rengeteg régi vázlatom van, azok legjobbjait megfestem nagyban, színesben is. Sokszor nyomtatok kézzel monotípiákat, üveglapról papírra. A munkát általában úgy kezdem, hogy lerakok egy színfoltot, és belemélyedek, megismerem. Meglátom benne a lelkiállapotom elemeit, és gondolkodásra, elvonatkoztatásra ösztönzöm a befogadót. 

– Ez már a művészi fejlődési folyamat csúcsa, végállomása, vagy van még hova fejlődni? 
– Mindig van még tovább a művészetben. Az én célom a teljes letisztulás. Minél kevesebb eszközzel, minél többet mondani.