labdarúgás

2018.01.27. 10:00

Gyors gólváltás után remizett a Paksi FC

Berg Sándor, fotó: Makovics Kronél

Harmadik felkészülési mérkőzésén a lehető legerősebb tizenegyével állt fel a másodosztályú Cegléd ellen a Paksi FC, a zöld-fehéreknek mégis be kellett érniük a döntetlennel.

Az atomvárosiak egyetlen gólját a kiváló őszt futó Szabó János szerezte, miután Haraszti Zsolt szabadrúgását az ellenfél kapusa még kivédte, a válogatott balhátvéd azonban szemfülesebb volt a ceglédi védőknél. A 61. percben először lépett pályára a zöld-fehérek szerelésében Fejes András, aki a csapatkapitány Gévay Zsoltot váltotta.

„A futballt gólra játsszák, nem elég helyenként szépen és jól játszani. Sokkal racionálisabbnak és eredményesebbnek kell lennünk. Ez az eddigi felkészülési meccseinken nem igazán sikerült, de biztos vagyok benne, hogy javulni fogunk benne. Az alapozásunknak még csak a közepén járunk” – fogalmazott a paksi klub hivatalos honlapján Csertői Aurél.

Felkészülési mérkőzés

Paksi FC–Ceglédi VSE 1–1 (1–1). Telki, műfű. Paks: Molnár P. – Kulcsár D. (Vági, 65.), Lenzsér (Zachán, 61.), Gévay (Fejes, 61.), Szabó J. (Báló, 80.) – Simon Á. (Kecskés T., 61.), Papp K., Bertus (Hajdú Á., a szünetben) – Haraszti (Nagy R., 70.), Hahn (Szakály D., 70.), Bartha (Simon M., 61.). Gól: Szabó J. (26.), illetve Damásdi (27.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!