kosárlabda

2018.11.20. 19:42

Jampi emlékéért nyertek

Két vereség után javított a Dombóvári KSE az NB II-es férfi bajnokságban.

Balázs László

Fotó: Molnár Gyula

Férfi NB II Nyugati-csoport, 6. forduló

Dombóvári KSE–Mágusok-Zrínyi KK 69–54 (17–10, 18–15, 13–20, 21–9)

Dombóvár, Szuhay Sportcentrum, 300 néző. V.: Danka, Téczely.

Dombóvár: TÓTH K. 15/6, KOLLÁR 13/3, Fetzer 9/3, PÖLÖSKE 6, FAZEKAS 8. Csere: Hadnagy 6, NÉMETH 7/3, Kőnig 3/3, Dávid 2. Edző: Szőke Balázs.

Két vereség után a javítás reményében lépett pályára a vendéglátó, amelynek keretéből hiányzott Tóth Máté, aki az Egyesült Államokba utazott és vállalt munkát, így az ő játékára már nem számíthatnak az idei szezonban. Ott volt viszont a két új szerzemény, Dávid Róbert és Hadnagy Bence, akik Bonyhádról érkeztek. Jó szellemben kezdett a DKS, az első perctől látszott, hogy mindenki nagyon akarja a győzelmet. Elsősorban a védekezésük volt rendben, ami jó alapot biztosított a folytatásra. Nagyon jól szálltak be a cserepadról érkező játékosok is: Németh és Kőnig hármasaival hétpontos hazai előny állt az eredményjelzőn az első negyed végére. A folytatásban egy remek, 9–0-s futással már 15 egységgel járt előrébb a házigazda, de a szívósan küzdő kaposváriak visszakapaszkodtak. A negyed zárásaként, a lehető legjobbkor Fetzer süllyesztett el egy triplát, kereken tízpontos hazai előnnyel térhettek pihenőre a csapatok.

A nagyszünet után a kaposvári együttes védekezést váltott, ez némi zavart okozott dombóvári oldalon, de aztán gyorsan sikerült rendezni a sorokat. Újabb 9–0-s szakasszal 14 ponttal vezettek Kollárék, de Kun három triplája után a kék-fehérek előnye 3 pontra olvadt a zárófelvonásra. Az utolsó tíz percre minden tartalék energiáját mozgósította a Dombóvár, amely a nagyszerű csapatmunkának, agresszív védekezésnek köszönhetően újra magabiztos lett. Percekig nem kaptak kosarat, ennek köszönhetően 10–12 pontos előnyt építettek fel, amit a mérkőzés végéig sikerült megtartani.

Olaj-győzelem

Amíg labda pattog, emlékezni fogunk Bálind Józsefre – kezdte beszédét Kardos Attila főszervező a Bálind József „Jampi” emléktorna megnyitóján. Elmondta, hogy Bálind József már kilenc éve nincs köztünk, de örömteli, hogy már kilencedik alkalommal emlékeznek rá a tornával. A sportvezető 1991-ben vette át a dombóvári kosárlabda-szakosztályt, 2003-ban a DVMSE irányítását. Nemcsak edző volt, hanem igazi csapatjátékos. Jó példát mutatott hozzáállásból, mindig motiválni tudta a játékosokat. A családtagok, a három szurkolói gárda és a vendégek előtt újságcikkekből idézte fel Jampi bácsi személyiségét, mondásait Kardos Attila.

Eredmények: Dombóvári szurkolók–Kaposvári szurkolók 86–61, Szolnok Olaj szurkolók–Kaposvári szurkolók 105–50, Szolnoki Olaj szurkolók–Dombóvári szurkolók 72–52. Az első helyen a Szolnok, második helyen a Dom­bóvár, harmadik pozícióban a Kaposvár zárt. V. SZ.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!