kézilabda

2019.01.10. 13:18

A bennmaradás a céljuk

Újév második napján kezdte meg a felkészülést az NB I/B-s női bajnokság tavaszi folytatására a Szekszárdi Fekete Gólyák KC együttese, amely három edzőmeccs mellett egy pécsi tornán is szerepelni fog a február közepi bajnoki rajt előtt.

Berg Sándor

A korábbi évekhez hasonlóan idén is korán elkezdte, pontosabban folytatta a levezető időszak utáni felkészülést a tavaszi szezonra a Szekszárdi FGKC. Az előző bajnokságokhoz képest most még fontosabb a minél több edzés, hiszen a Fekete Gólyák számára az első számú cél a másodosztályban való bennmaradás.

Nem volt könnyű helyzetben a szezon elején a klub, hiszen a nyáron Kaveczki (Vasas) Edina és Weigel Zita visszavonult, Tauker Erika szünetelteti pályafutását, Nagy Szilvia és Gyenis Patrícia sokáig sérüléssel bajlódott, Tutti Kata és Grénus Gréta pedig szezon közben hagyta el a csapatot.

„Ahhoz képest, hogy hogyan álltunk, az őszi szezon végére sikerült rendbe szedni magunkat mind az eredményesség, mind játék szempontjából” – fogalmazott Tabajdi Ferenc, a szekszárdiak vezetőedzője, aki Horváth Szimonetta lemondását követően vette át a csapat irányítását. Akkor négy forduló után két ponttal az utolsó előtti, tizenegyedik helyen állt a gárda, az őszi szezont végül hét ponttal a tizedik helyen fejezték be.

„A Kozármisleny ellen nem sok esélyünk volt, a Pénzügyőr ellen már mutattunk pozitív dolgokat, a Haladást pedig sikerült megvernünk. A Dunaújvárossal és a Gárdonnyal szemben 45–50 percig pariban voltunk, de nem sikerült nyerni. Az utolsó két fordulóban a Dorogot idegenben győztük le, az erős Győr ellen pedig sokáig vezettünk, de végül egy kis balszerencsével döntetlent játszottunk, azonban így is megőriztük az esélyt arra, hogy tavasszal kiharcoljuk a bennmaradást” – összegezte a további hét mérkőzést Tabajdi Ferenc.

A cél nem elérhetetlen – annak ellenére sem, hogy kiesőhelyen áll jelenleg az FGKC, hiszen a Nagyatád csak jobb gólkülönbséggel előzi meg őket, a Gárdony-Pázmánd pedig egy, a Pénzügyőr két ponttal gyűjtött csak többet náluk. Ráadásul a tizenegy tavaszi meccsből hetet otthon játszik a Fekete Gólyák (részletes menetrend keretes írásunkban).

„Nagy vágy nincsen, ezt a viszonylag jó sorsolást kell kihasználnunk, hogy megőrizzük másodosztályú tagságunkat. Így sem nézünk könnyű tavasz elé, de ha elkerülnek minket a sérülések, akkor sikerülhet kivívni a bennmaradást. Emellett a fiatalok beépítése is tavaszi célok között szerepel, belőlük pedig van bőven, hiszen a serdülő és az ifjúsági csapatunk is első helyen áll a bajnokságban” – mondta a vezetőedző.

Tabajdi Ferenc hozzátette, távozó és érkező oldalon sem történt változás, egyelőre nem találtak olyan játékost, akivel – mint fogalmazott –, nem csak eggyel többen lennének.

A felkészülés

Három edzőmeccs és egy felkészülési torna szerepel az FGKC programjában. A sort a február 3-i, pécsi torna kezdi (ellenfelek még nem ismertek), 6-án az NB II-es Csurgót, egy nappal később a szintén harmadosztályú PEAC-ot fogadják Nagy Szilviáék, akik a szezon előtti utolsó meccsét a baranyai gárda otthonában játsszák.

Hét hazai, négy idegenbeli bajnoki

A Szekszárdi Fekete Gólyák KC bajnoki programja a tavaszi szezonban. 12. forduló, február 17.: FGKC-Mohácsi TE, 18 óra. 13. forduló, február 23.: Rinyamenti KC-FGKC, 18. 14. forduló, március 3.: FGKC-Szombathelyi KKA, 18. 15. forduló, március 9.: NEKA-FGKC, 15. 16. forduló, március 17.: FGKC-Kozármisleny SE, 16. 17. forduló, március 31.: FGKC-Pénzügyőr SE, 16. 18. forduló, április 6.: Szombathelyi Haladás-FGKC, 16. 19. forduló, április 14.: FGKC-Dunaújvárosi KKA U19, 18. 20. forduló, április 28.: FGKC-Gárdony-Pázmánd NKK, 18. 21. forduló, május 12.: FGKC-Dorogi ESE, 18. 22. forduló, május 19.: Győri Audi ETO KC U19-FGKC 17.

 

Ezek is érdekelhetik