labdarúgás

2019.02.19. 10:54

A szakmát is meggyőzte őszi teljesítményével Tóth Tamás

Az edzők szavazatai alapján Tóth Tamás, a Mórágyi SE támadója lett a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi szezonjának legjobbja.

Berg Sándor

Fotó: Mártonfai Dénes

Meggyőző fölénnyel bizonyult az ősz legjobbjának Tóth Tamás. Az előző két szezon gólkirálya, az idei mesterlövészek listáját is vezető támadó nemcsak pontban, de jelölésben is kiemelkedett a mezőnyből. Valamennyi szakember beválasztotta a legjobb három közé, közülük tizenketten tették az első, ketten a második, egy edző pedig a harmadik helyre.

A második helyen holtverseny alakult ki a bonyhád-börzsönyi László Levente és a szekszárdi Pulcz István között. Érdekesség, hogy míg utóbbit egy szakember az első helyen hozta ki, addig előbbit egy sem, rá mégis több edző adott le voksot.

Szavazni az őszi válogatottba bekerült tizenegy játékosra lehetett, az első három, a második kettő, a harmadik helyezett egy ponttal gazdagodott. Szabály volt továbbá, hogy saját játékosára nem adhattak le voksot a szakemberek. Tóth Tamás végül 41 ponttal végzett az élen, Pulcz István és László Levente 9-9 egységgel végzett a második helyen. Szavazatot kapott még Móricz Gergő (Aparhant), Pesti Viktor (Tolna II-Bogyiszló), Rein Attila (Madocsa), Schiller Adrián (Kisdorog), Gerendai Gábor (Fadd), Plézer Norbert (Simontornya) és Beszterczán János (Aparhant) is.

Így szavaztak a csapatok edzői

Mórágyi SE, Illés Béla, edző: 1. Móricz Gergő (Aparhanti SE), 2. László Levente (Bonyhád-Börzsöny SE), 3. Gerendai Gábor (Faddi SE).

Aparhanti SE, Minker Endre, edző: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. László Levente (Bonyhád-Börzsöny SE), 3. Gerendai Gábor (Faddi SE).

Bonyhád-Börzsöny, Hosnyánszki Zsolt, játékos-edző: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. Rein Attila (Madocsa SE), 3. Pulcz István (Szekszárdi UFC II).

Madocsa SE, Böde Dániel, edző: 1. Móricz Gergő (Aparhanti SE), 2. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 3. László Levente (Bonyhád-Börzsöny SE).

Nagymányoki SE, Köő László, edző: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. László Levente (Bonyhád-Börzsöny SE), 3. Pulcz István (Szekszárdi UFC II).

Tolna VFC II-Bogyiszló, Szőcs Richárd, edző: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. Schiller Adrián (Kisdorogi FC), 3. Gerendai Gábor (Faddi SE).

Szekszárdi UFC II, Vizdár Zsolt, játékos-edző: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. Pesti Viktor (Tolna VFC II-Bogyiszló), 3. Rein Attila (Madocsa SE).

Bölcskei SE, Besenczi Zoltán, játékos-edző: 1. Pesti Viktor (Tolna VFC II-Bogyiszló, 2. Pulcz István (Szekszárdi UFC II), 3. Tóth Tamás (Mórágyi SE).

Simontornya TC, Ambrus László, játékos-edző: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. Pulcz István (Szekszárdi UFC II), 3. Rein Attila (Madocsa SE).

Faddi SE, Vida Tamás, játékos-edző: 1. Tóth Tamás, 2. Beszterczán János (Aparhanti SE), 3. Pesti Viktor (Tolna VFC II-Bogyiszló).

Kisdorogi FC, Bőhm János, szakmai igazgató: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. Móricz Gergő (Aparhanti SE), 3. László Levente (Bonyhád-Börzsöny SE).

Dunakömlődi SE, Szabó István, edző: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. Rein Attila (Madocsa SE), 3. Plézer Norbert (Simontornya TC).

Kaposszekcső-Csikóstőttősi KSE, Iván József, edző: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. Plézer Norbert (Simontornya TC), 3. László Levente (Bonyhád-Börzsöny SE).

Őcsény SK, Weisz Péter, edző: 1. Pulcz István (Szekszárdi UFC II), 2. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 3. Pesti Viktor (Tolna VFC II-Bogyiszló).

Gerjen SK, Nyúl Zoltán, elnök: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. Schiller Adrián (Kisdorogi FC), 3. Gerendai Gábor (Faddi SE).

Pincehelyi ATE, Fekete László, játékos-edző: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. Schiller Adrián (Kisdorogi FC), 3. Plézer Norbert (Simontornya TC).

Így szavazott lapunk sportrovata

Balázs László: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. Pulcz István (Szekszárdi UFC II), 3. Schiller Adrián (Kisdorogi FC).

Berg Sándor: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. László Levente (Bonyhád-Börzsöny SE), 3. Móricz Gergő (Aparhanti SE).

Rónai Gábor: 1. Tóth Tamás (Mórágyi SE), 2. László Levente (Bonyhád-Börzsöny SE), 3. Gerendai Gábor (Fadd SE).

(A végeredménybe a szavazatok nem számítottak bele)

A megyei II. osztályú bajnokság tavaszi küzdelmei március 9-én kezdődnek.

Korábban a megyei I. osztályban a Tamási 2009 FC támadóját, Jammeh Harunát választották meg az edzők az őszi idény legjobbjának.

A TEOL.hu oldalon kiírt közönségszavazást a megyei I. osztályban Bodó József, a Majosi SE labdarúgója, a megyei II. osztályban pedig Beszterczán János, az Aparhanti SE futballistája nyerte.

A közönségdíjasok a Tolnai Népújság és a TEOL.hu, a szakma által díjazottak pedig a megyei futballszövetség ajándékait vehetik át.

A győztes

Tóth Tamás 1999. február 8-án született, a Bátaszék SE-ben nevelkedett, de 2015 óta – a szó legszorosabb értelmében – a mórágyiakat erősíti. Két éve 40, tavaly 51 találattal szerezte meg a gólkirályi címet. Ebben a szezonban tizenhárom bajnokin lépett pályára, ezeken 34 találatot jegyzett. Négyszer mesternégyest ért el, kétszer pedig triplázni tudott. Nem véletlen, hogy tavasszal már az NB III-as Szekszárdi UFC-ben rúgja a bőrt.

A másodikak

László Levente 1995. december 9-én született, megfordult Majoson, Bonyhádon, Tevelen és Zombán, mielőtt 2017 tavaszán Bonyhád-Börzsönybe igazolt volna. A 23 esztendős játékos nagy szerepet vállalt abban, hogy a völgységi gárda a legkevesebb gólt kapta eddig a mostani bajnoki kiírásban. Tizenegy bajnoki fellépéséből valamennyiszer a kezdőcsapat tagjaként futott ki a pályára, egy gólt szerzett. Emellett három sárga és két piros lapot is begyűjtött már a jelenleg futó bajnokságban.

****

Pulcz István 1984. augusztus 12-én született, s igazi lokálpatriótának nevezhető. Egy év Paksi SE-kitérőt leszámítva a kétezres évek eleje óta a Szekszárdi UFC-t erősíti. A 2013/2014-es szezonig a megyeszékhely NB III-as csapatának keretéhez tartozott, a következő idénytől kezdve már csak a másodosztályú gárda sikereiért tesz meg mindent. Ebben a szezonban hat bajnokin szerepelt, négy gólt ért el, a játékvezetők egyszer részesítették sárga lapos figyelmeztetésben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!