2020.05.07. 08:35
A tolnai teniszbarátok ki voltak éhezve a játékra
Míg egyes sportágakban lefújják a bajnokságokat, a teniszben nemrég indultak be a bajnoki küzdelmek. Legalábbis Tolnán, városi szinten ez a helyzet.
Fotó: Mártonfai Dénes
„A járvány okozta kényszerszünet miatt már nagyon ki voltak éhezve a játékra a nálunk teniszezők. A sportolásra vonatkozó szabályok enyhítése szerencsére lehetővé tette, hogy újra induljon a teniszélet Tolnán” – tájékoztatott Herczig Gábor, a tolnai városi teniszpályákat üzemeltető Vitál Szabadidő és Sport Egyesület elnöke.
Április közepén – az országos teniszszövetség ajánlásainak és a járványügyi szabályoknak megfelelően – már lehetett „ütögetni” a városi sportcsarnok melletti pályákon. Május 4-től pedig elindíthatták a helyi bajnokságot is, az előírások betartásával.
„Nagyon nagy az érdeklődés a bajnokság iránt, Tolnán kívül Szekszárdról, Bátaszékről és Faddról is járnak hozzánk rendszeresen teniszezni” – számolt be róla Schalli Ádám, az egyesület tenisz- szakágának vezetője, egyben mindenese.
Idén némileg új rendszert vezettek be. Az A-osztályban tizenketten versenyeznek, mindenki játszik majd mindenkivel, oda-vissza alapon. További harminckét játékost nyolc, egyenként négyfős csoportba osztottak be. Ez egyfajta selejtezőnek is felfogható, hiszen a csoportok 1. és 2. helyezettjei kerülnek a B-osztályba, a 3-4. helyezettek pedig a C-be. A B- és C-osztályú bajnokság mezőnye május végére alakul ki, ott csak egyszer játszanak egymás ellen a résztvevők. A bajnokságok a tervek szerint október közepén fejeződnek be. Lesznek kiesők és feljutók, a következő évi beosztás ez alapján történik majd.
Schalli Ádám elmondta azt is, hogy a bajnoki meccseken kívül teniszoktatás is zajlik a három pályán. Vannak gyerekek és felnőttek is a „tanulók” között. Pezsgő a tolnai teniszélet, igény szerint reggeltől estig, hétköznapokon és hétvégén is használhatóak a pályák, előzetes bejelentkezés alapján.
Herczig Gábor arról is tájékoztatott, hogy szeretnének a pályán kívül is komfortosabb körülményeket kialakítani a teniszezni érkezők számára. Sikeresen pályáztak egy közösségi létesítmény kialakítására, de a járványügyi helyzet miatt egyelőre nem jutottak hozzá a támogatáshoz.