asztalitenisz

2020.10.06. 20:54

Mindegyik meccsét megnyerte a SZAC

Mindegyik mérkőzését megnyerte a Szekszárd AC együttese a női Extraliga hétvégi, orosházi fordulójában. 

Rónai Gábor

Forrás: Beküldött fotó

A tervezettnél egy kicsit később tudott csak útra kelni Orosházára pénteken a SZAC. A két vajdasági lánynak, Aneta Maksutinak és Ivana Vejnovicsnak meg kell várnia a koronavírusteszt eredményét, s csak azután jöhetnek be az országba, miután kézbe vették a negatív eredményt.

Utólag mondhatjuk, hogy ez a kis „közjáték” belefért, mert Sáth Sándor szakmai igazgató együttese mindhárom meccsét könnyedén behúzta – de igazából előzetesen is erre lehetett számítani.

A legmagasabb honi osztályba egy év kihagyás után visszatérő SZAC már az Ormai Sportcsarnokban megrendezett nyitókörben is megvillantotta oroszlánkörmeit, s bár akkor a Budaörstől (0:6) és a Kecskeméttől is kikapott (4:6), látni lehetett, hogy ha összeszoknak a lányok, akkor komoly esélyük lesz nemcsak az éremre, de még a döntőbe kerülésre is.

A viharsarki városban nem kellett megizzadniuk, csupán a Kanizsa Sörgyár elleni végeredmény tűnik szorosabbnak, de az is csak 2:2-ig volt az, utána ellentmondást nem tűrően játszottak Maksutiék. Utóbbi, mármint Maksuti az egész hétvégén remekelt, mindegyik meccsét megnyerte, s csupán két szettet engedett a riválisoknak.

A szezon most egyelőre véget ért, a szekszárdiak négy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a negyedik helyen állnak a bajnoki tabellán (azaz a négyes döntőben jelen állás szerint simán ott vannak), javításra a jövő év elején lesz lehetőség.

Ha a koronavírus-helyzet nem változik meg gyökeresen, akkor a folytatásban is tornarendszerben játsszák le a kisorsolt bajnokikat a csapatok – az időpontokról és a helyszínekről a szövetség hoz majd döntést.

Az orosházi forduló eredményei

5. forduló: Szekszárd AC–Kanizsa Sörgyár 6:2. A győztesek: Aneta Maksuti 3, Ivana Vejnovics, Harasztovich Fanni, a Maksuti–Harasztovich páros, illetve Arina Dora Singeorzan, Radmila Tominjak.

6. forduló: Szekszárd AC–Kiskunmajsai AC 6:1. A győztesek: Aneta Maksuti 2, Harasztovich 2, Vejnovics, valamint a Maksuti–Harasztovich páros, illetve Ambrus Tímea.

7. forduló: Szekszárd AC–Női AC Nyíregyháza 6:0. A győztesek: Ivana Vejnovics 2, Aneta Maksuti 2, Harasztovich, valamint a Maksuti–Harasztovich páros.

A legsikeresebb klubok között

Az 1998-ban alakult Szekszárd Asztalitenisz Club a sportág legsikeresebb egyesületeinek egyike. A hazai első osztály, az Extraliga küzdelmeiben négy alkalommal (2016, 2017, 2018, 2019) is az első helyen végzett, négy alkalommal (2012, 2013, 2014, 2015) pedig bronzérmes lett.

A klubnál olyan játékosok fordultak meg, mint Wirth Gabriella, Molnár Zita, Madarász Dóra, a szlovák Viera Marceková, a kínai Liu Siyu és Li Meng Jiao, a kínai-svéd Li Fen, az orosz Polina Mihajlova, a litván Ruta Paskauskiene az ukrán Tetyana Bilenko vagy a tajvani Cseng I-Csing.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!